Közélet

Tyimosenko rács mögött marad

Elutasította egy kijevi bíróság a pénteken előzetes letartóztatásba helyezett Julia Tyimosenko volt ukrán miniszterelnök óvadékkérelmét. A hivatalos indoklás szerint Tyimosenko viselkedésével rendszeresen akadályozta a bíróság működését és csorbította hírnevét.

Julia Tyimosenko pere tavaly június óta zajlik hatalommal való visszaélés miatt, mivel állítólag a 2009-ben Oroszországgal kötött gázszerződés hatalmas károkat okozott az ország számára. A jelenleg a legfőbb ellenzéki vezető szerepét betöltő Tyimosenko szerint az egész per Viktor Janukovics jelenlegi elnök kísérlete arra, hogy megakadályozza a következő választásokon való részvételt. A bíróság szerint Tyimosenko többször nem jelent meg a bíróság előtt, amikor pedig részt vett a tárgyaláson, inzultálta a bírót.

Ellenzéki aktivisták és emberi jogi tüntetők szerint Viktor Janukovics módszeresen igyekszik félreállítani politikai ellenfeleit és a médiát, hogy korlátozhassa a szabadságjogokat. Tyimosenko letartóztatását már az USA és az is elítélte, részrehajlónak nevezve az igazságszolgáltatást. Oroszország külügyminisztériuma leszögezte, hogy a 2009-es gázszerződés nem sértett sem orosz, sem nemzetközi jogot.

letartóztatás előzetes Ukrajna óvadék tyimosenko bíróság
Kapcsolódó cikkek