Közélet

Forróbb török-izraeli konfliktus - Fegyveres kíséret a hajóknak

A török miniszterelnök bejelentette, hogy fegyveres kíséretet biztosít azoknak a török hajóknak, amelyek a Gáza-övezetet körülvevő tengeri blokádon akarnak áttörni.

A Telegraph szerint Recep Tayyip Erdogan legújabb nyilatkozatával előkészített egy potenciális fegyveres konfliktust Törökország és Izrael között. Az Al Jazeera televíziónak nyilatkozva Erdogan közölte, hogy hadihajók kísérik majd a segélyszállítmányokat Gázába szállító hajókat, hogy így védjék meg azokat az izraeliek esetleges támadásaitól. Megfogalmazása szerint a török hajók többé nem válhatnak célponttá, az izraeli haditengerészetnek megfelelő válasszal kell számolnia támadás esetén.

A török kormány korábban közölte, hogy megszünteti a fegyverszállítási egyezményeket Izraellel és elképzelhető, hogy általános kereskedelmi stopot is elrendelnek. A feszültségek akkor robbantak ki, amikor nyilvánosságra került egy 2010-es esettel kapcsolatos ENSZ-jelentés, amely szerint az izraeli haderő nyolc török állampolgárt ölt meg, amikor azok egy hajóval át akarták törni a gázai blokádot. Izrael Ankara kérése ellenére sem kért bocsánatot az ügyben, de egyelőre semmilyen erőteljes nyilatkozatot nem tettek a török fenyegetésekre.

Dan Meridor titkosszolgálati miniszter megfogalmazása szerint ilyen esetekben jobb hallgatni és várni, az országnak nem áll érdekében a konfliktus elmélyítése. Ugyanakkor Netanyahu kormánya nem egységes ez ügyben. A szélsőjobboldali külügyminiszter, Avigdor Liebermann sajtóhírek szerint kemény válaszlépésekre készül, amelynek részeként akár a török kormány ellen harcoló kurd lázadókkal is tárgyalóasztalhoz ülhet.

fegyveres hadihajó gáza-övezet Erdogan Török izraeli
Kapcsolódó cikkek