Ha igaz az, amit a miniszterelnök az interjúban állított, nevezetesen, hogy az IMF-tárgyalásoknak nem kell nagy feneket keríteni, mert tulajdonképpen „nincs szükségünk a pénzre” és valójában „nem akarunk felvenni hitelt”, akkor a magyar kormányfő okkal lépte meg azt, amit politikai ösztönei diktáltak. Egészen más a helyzet, ha más a helyzet. Ha az a igenis kell az országnak, ha a megállapodás nélkül jövő évben csődközeli állapotba kerülhet az állam, akkor mindjárt más megvilágításba helyezhetjük Orbán döntését.
Tételezzük fel egy pillanatra, hogy az európai politika irányítóinak valóban elegük lett Orbán Viktorból, miként ezt jobbról és balról is - más kontextusban - gyakran mondják. De vajon hogyan tudják elérni, hogy a miniszterelnök megbukjon? – teszi fel a kérdést Török Gábor.
Barroso feltehetően tisztában volt azzal, hogy a magyar kormányfő el fogja utasítani az ultimátumát. Ha az európai politika irányítói úgy hiszik, hogy Magyarország a hitel nélkül előbb-utóbb finanszírozhatatlanná válik, akkor nem kell mást tenniük, mint a megállapodás felé vezető úton egy olyan feltételt megfogalmazni, amit ugyan egy reálpolitikus talán teljesítene, de amiről okkal gondolhatják, hogy Orbán gyomra nem vesz be akkor sem, ha esetleg még fel is ismeri a helyzetben rejlő veszélyeket.
Innen már csak jó rendezés és ügyes szereposztás kell. A levél kiszivárog, a válasz pedig hatalmas nyilvánosságot kap. Mindenki számára manifesztálódik, hogy a kormányfő nem enged. Elszánt hívei nagyon elégedettek lesznek, a gazdasági zuhanástól félők hatalommániás őrültnek látják. A tárgyalások – éppen Orbán ellenállása és az unió mozdíthatatlansága miatt - nem haladnak, az ország viszont a fizetésképtelenség felé sodródik.
S eljön egy pont, amikor már csak két választási lehetőség marad: ország-világ előtt látványos önfeladással könyörögni, az eredeti feltételeket eminens tanuló módjára teljesíteni, vagy a falnak vezetni az országot. S bár Magyarországnak egyáltalán nem mindegy, melyiket választja, a politikusnak tulajdonképpen mindkét esetben vége.
Ismétlem: ha valóban „nincs szükségünk a pénzre”, az egész gondolatkísérlet értelmetlen, a kormányfői döntés pedig érthető. Ellenkező esetben viszont még az is benne van a kalapban – erről szólt a gondolatkísérlet -, hogy Orbán a válaszlevéllel együtt - butaságból vagy tudatosan - saját "halálos ítéletét" is aláírta. Hamarosan kiderül – fejezi be elemzését Török Gábor.
