NASA: A gondok ellenére teljesen megbízunk a Szojuzban
Az előre jelzettnél pár héttel hosszabb időt töltenek majd az asztronauták a Nemzetközi Űrállomáson, miután a Szojuz a tesztelés során meghibásodott, így az orosz űrkutatási hivatal elhalasztotta a felszállást. A késés eredményeképpen két űrhajós 193 napot tölt majd egyhuzamban az űrben, ami már feszegeti a NASA által előirányzott 200 napos határt.
Az elmúlt hat hónapban egymást követték az orosz űrjármű-balesetek; a múlt hónapban egy a Marsra induló szonda zuhant vissza a Földre, amelyet egy műhold és egy az űrállomásra induló teherszállító előzött meg.
Michael Suffredini, a NASA űrállomásért felelős vezetője ugyanakkor az AP-nek nyilatkozva kiemelte, hogy továbbra is teljes mértékben megbíznak a Szojuzban, az orosz űrprogramot pedig a világon a legbiztonságosabbnak tartják. Más kérdés, hogy nemigen akad más választásuk, hiszen a NASA jelenleg kizárólag a Szojuzra hagyatkozik az űrhajósok szállításában. Az űrsiklóprogram leállítását követően nincs olyan amerikai űrjármű, amellyel legénységet lehet szállítani az űrállomásra, a magántulajdonú Space Exploration Technologies (SpaceX) amerikai cég által építendő Dragon nevű jármű pedig csak áprilisban indulhat útnak.


