Közélet

Gyurcsány és az ököljog - Parlamenti előzetes

Az Országgyűlés ma vizsgálóbizottságot állíthat fel a Malév 2010 előtti működésének elemzésére, továbbá megnevezheti a kolontári vörösiszap-katasztrófa felelőseit, és elfogadhatja a 2006-os erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentését is. A képviselők emellett - a kormány javaslata alapján - felére, esetenként negyedére rövidíthetik a kiemelt beruházások környezetvédelmi engedélyeztetésének idejét.

A Malév-bizottság felállítására Budai Gyula fideszes elszámoltatási kormánybiztos javaslatára kerülhet sor. A testület a közelmúltban csődbe jutott légitársaság és a Budapest Airport Zrt. privatizációjának körülményeit, valamint a Malév visszaállamosításának folyamatát vizsgálhatja a 2002-2010. között hozott intézkedések elemzésével.

Az Országgyűlés a vörösiszap-katasztrófa ügyében már a korábban felállított vizsgálóbizottság jelentéséről dönthet. A parlament ennek elfogadásával kimondaná, hogy a 2010-es ipari katasztrófáért döntően a tulajdonos Mal Zrt. okolható, de a felelősségben osztoznia kell a társaság létesítését engedélyező hatóságoknak, továbbá az ellentmondásos szabályozást elfogadó jogalkotóknak és a hatóságok működtetéséért felelős kormányoknak.

A képviselők szavazhatnak arról a jelentésről is, amelyet Balsai István korábbi fideszes miniszterelnöki megbízott készített a 2006-os erőszakos rendőri fellépésekről. Az időközben alkotmánybíróvá választott politikus-ügyvéd elemzésének bevezetőjében úgy fogalmazott, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után csalódott és felháborodott tömegek vonultak utcára, Gyurcsány Ferenc kormányfő pedig a "hatalmi arrogancia és az ököljog politikáját" választotta az "önkritika és visszavonulás" helyett. Balsai István megállapítása szerint Gyurcsány Ferenc hatalmának meghosszabbítását "rendőri túlkapások, békés polgárokba gázoló lovasroham, kilőtt szemek, jogtalan előállítások és letartóztatások" szegélyezték.

A határozathozatalok után Kósa Lajos (Fidesz) debreceni polgármester önkormányzatokat érintő közpénzügyi törvénymódosító javaslatáról kezdődik vita, majd - korábban tárgyalni kezdett előterjesztések vitáinak folytatása mellett - napirendre kerül egy újabb határozati javaslat. Ebben kormánypárti képviselők a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye felállításának századik évfordulójáról emlékeznek meg, és a parlamenttel kinyilváníttatnák, hogy a magyar görögkatolikus közösség társadalmi szerepvállalása felbecsülhetetlen értéke az országnak..

 


 

Gyurcsány Országgyűlés Malév Parlament Kósa
Kapcsolódó cikkek