Közélet

Segítség pénzzel és nyilvánossággal

Együttműködési megállapodást kötött kiadónk, az Axel Springer Magyarország Kft. a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal.

A szolgálat és a lapkiadó megállapodásának csütörtöki aláírásakor Dr. Bayer József, az Axel Springer ügyvezető igazgató elmondta: a már évek óta meglévő együttműködést elmélyítő partnerség keretében a civil szervezet több mint tízmillió forintot kap humanitárius tevékenysége támogatására, ezen felül pedig a cég lapjaiban az olvasók rendszeresen olvashatnak majd a Szolgálat gyermekek érdekében kifejtett tevékenységéről.

Hozzátette: „nagyon fontosnak és értékesnek ítéljük a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat határokon átívelő tevékenységét, amelyet magyar, szlovák, román és roma gyerekek érdekében fejt ki több országban."
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke kijelentette: az alapítvány a hátrányos helyzetű, beteg, segítségre szoruló gyerekek megsegítését tűzte ki célul, ám sosincs elegendő pénz arra, hogy a jogos kérések akár felét ki tudják elégíteni, hiszen Magyarországon, illetve a környező országokban sok éhező, beteg gyerek van.

Az Axel Springer pénzbeli, és a különböző akcióknak, felhívásoknak nyilvánosságot biztosító segítsége „rengeteget számít", hiszen a világ egyik legnagyobb médiavállalatáról van szó. Edvi Péter hozzátette: bár sok a tennivaló, a feladat, annyi bizonyos, hogy a jóindulat szinte minden problémára képes megoldást nyújtani.

2011 a számok tükrében

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 563 millió forintot költött a gyerekek megsegítésére

10200 gyereknek biztosítottak térítésmentes egészségügyi szűrést Erdélyben

4500 gyereknek nyújtottak ingyenes fogászati szűrést Magyarországon

6200 gyerekhez biztosítottak döntően térítésmentes orvosi vizsgálatot és kezelést, vagy lovasterápiás kezelést

10200 gyereknek biztosítottak térítésmentes egészségügyi szűrést Erdélyben

4500 gyereknek nyújtottak ingyenes fogászati szűrést Magyarországon

6200 gyerekhez biztosítottak döntően térítésmentes orvosi vizsgálatot és kezelést, vagy lovasterápiás kezelést

-->

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Axel Springer
Kapcsolódó cikkek