Közélet

Botrány a TF-en - felfüggesztették a vezetők megbízatását

A Semmelweis Egyetem rektora augusztus 6-i hatállyal felfüggesztette Tóth Miklós dékán és Szalma László dékánhelyettes vezetői megbízását - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel, azután, hogy a Testnevelési és Sporttudományi Karon lezárult az államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok gyanúja miatt indított belső vizsgálat első szakasza.

A közlemény szerint Szél Ágoston rektor a kar zavartalan működésének biztosítása érdekében hozta meg döntését, egyidejűleg Mandl József professzor személyében rektori biztost nevezett ki a kar élére.

A további belső vizsgálatot az időközben megindult rendőrségi nyomozásra tekintettel – a rendőrségi eljárás lezárásáig – a rektor felfüggesztette. Az ügy további részleteit a folyamatban lévő nyomozás miatt, illetve a belső vizsgálat végső lezárásáig az egyetem nem kívánja nyilvánosságra hozni - írták a közleményben.

A hvg.hu július 23-án azt írta, hogy ismeretlenek rendőrségi feljelentést tettek befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával a Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) idei diplomaosztóján történtekkel kapcsolatban. Az egyik érintett hallgató egy sportügyekben illetékes fideszes politikus, Lasztovicza Jenő fia. Lasztovicza Jenő az MTI-nek cáfolta a cikkben foglaltakat, annak közzétételét jogtalannak, méltánytalannak és etikátlannak nevezte.

 

tf SOTE diploma botrány
Kapcsolódó cikkek