A Hadnagy Ibolya által vezetett bírói tanács, elfogadva a védelem álláspontját, úgy ítélte meg: Hagyó Miklós zárolt vagyona a per tárgyává tett időszakot megelőző évekből származik, és a rendelkezésre álló dokumentumok igazolják törvényes eredetét. Ezért az első fokon eljáró bíróság a fővádlott hozzátartozóinak nevén szereplő vagyonrészek zárlatának feloldásáról döntött.
A bírói tanács továbbra is fenntartotta Hagyó Miklós vagyonának zárlatát, ez a határozat szerint 30 millió forint erejéig az esetleges vagyonelkobzás, míg nagyobb részben a BKV jogi képviselője által kedden benyújtott, mintegy 169 millió forintos kártérítési igény fedezetéül szolgál.