Közélet

H. K. megdolgoztatta az Országos Választási Bizottságot

Az Országos Választási Bizottság (OVB) május 15-ei ülésének H. K. magánszemély adott munkát. Összesen 12 beadvánnyal élt az illető, amelyekből tizet elutasított az OVB, két esetben viszont hitelesítette az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát.

Az OVB határozatait a Magyar Közlöny legutóbbi számában közzé is tettek.
A határozatok ellen egyébként – a Magyar Közlönyben való közzétételét követő 15 napon belül – a Kúriához címzett kifogást nyújthat be H. K.

A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági eljárás illetéke 15 ezer forint.

Alábbiakban közöljük, hogy milyen kérdések szerepeltek (volna) a H. K. által kezdeményezett országos népszavazáson.

1. „Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzati, országgyűlési képviselők, valamint az európai parlamenti képviselők választásának és választhatóságának feltétele legyen a magyarországi bejelentett állandó lakcím?”
Határozat: az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadja.

2. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a listás (lajstromos) választás alapján megválasztott országgyűlési képviselők elveszítsék mandátumukat abban az esetben, ha már nem a pártlistáról megszerzett mandátumuknak megfelelően megalakult országgyűlési képviselőcsoport vagy a listás mandátumunkat kijelölő párt tagjai?”
Határozat: az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadja.

3. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a fedezet alapú hitelszerződésekben a fedezet elkobzását, kisajátítását követően a hitelező a fedezeten felül további követelésekkel ne élhessen?”
Határozat: az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadja.

4. „Egyetért-e Ön a személyes csőd bevezetésével, mely a fizetésképtelen személyek esetében az adós és a hitelező független segítővel próbálják az adósságokat átütemezni és a fizetőképességet helyreállítani?”
Határozat: Az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadja.

5. „Egyetért-e Ön a Magyar Hitelminősítő Hivatal létrehozásával, mely központilag tárolja és értékeli az ismétlődő
tranzakciók és szerződések gazdasági és fizetési adatait?”
Határozat: az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadja.

6. „Egyetért-e Ön azzal, hogy kizárólag nemzetbiztonsági okokból titkosíthasson anyagot vagy információt az országgyűlés és a kormány?”
Határozat: az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadja.

7. „Egyetért-e Ön azzal, hogy minden közpénzből – részben vagy egészben – finanszírozott pénzügyi művelet nyilvános legyen, naprakészen és időrendben legyen feltüntetve az interneten egy könnyen átlátható és hozzáférhető módon?”
Határozat: az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadja.

8. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a már telepített internet-infrastruktúrával rendelkező helyszíneken, valamint a mobil
internettel rendelkező felhasználóknál a szolgáltató és az üzemeltető ingyenes internetes hozzáférést garantáljon
a kormányzati, az önkormányzati és a közhasznú oldalakhoz?”
Határozat: az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadja.

9. „Egyetért-e Ön azzal, hogy az általános iskolákban kötelező legyen a diákok gépírás-oktatása?”
Határozat: az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesíti.

10. „Egyetért-e Ön azzal, hogy az állami és önkormányzati fenntartású középiskolákban kötelező legyen a diákok általános, az életvitelhez szükséges pénzügyi készségeinek fejlesztése?”
Határozat: az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesíti.

11. „Egyetért-e Ön azzal, hogy az állami és önkormányzati fenntartású iskolák megfélemlítést megelőző és megszüntető programot vezessenek be?”
Határozat: az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadja.

12. „Egyetért-e Ön, a Magyar Társadalmi Kamara létrehozásával, melyben kamaraszerűen tömörülnének a civil, a non-profit és a közhasznú szervezetek?”
Határozat: az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadja.

ovb Országos Választási Bizottság Népszavazás
Kapcsolódó cikkek