Közélet

Az első állásbörze megváltozott munkaképességűeknek

Húsz ismert cég több száz állást kínál megváltozott munkaképességűeknek az első, számukra megrendezett állásbörzésén december 3-án Budapesten. A szervező cég már az egyetemekkel is felvette a kapcsolatot, hogy megtalálják a diplomás, nyelveket beszélő egészségkárosodott fiatalokat.

A KSH adatai alapján az egészségesek körében 60,8, míg a megváltozott munkaképességűek között mindössze 18,1 százalékos volt a foglalkoztatás 2011-ben.

A rokkant, egészségkárosodott munkavállalóknak tehát háromszor nehezebb elhelyezkedniük, ezért is gondolta úgy a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF), hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában már élen járó, illetve arra nyitott cégeket és a speciális helyzetű munkát keresők egymásra találását elősegítendő állásbörzést szervez. A december 3-án „Találd meg a helyed” címmel megrendezendő börzén előreláthatólag több száz álláshelyet hirdet majd meg többek között a Vodafone, a Provident, a Hewlett-Packard, a MOL, a Morgan-Stanley, az Auchan és a McDonalds.

Adriány Kincső, a HBLF ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak azt mondta: egészségesek és egészségkárosodottak által egyaránt és azonnal betölthető állásokat hirdetnek majd meg a cégek. A felkínált állások között fizikai és szellemi munka, egyszerűbb és összetettebb munkakörök egyaránt lesznek. A cégek kifejezetten várják a diplomás, nyelveket beszélő fiatalokat, hiszen a megváltozott munkaképességűek között is felnőtt már egy, a korábbinál képzettebb generáció, akik ugyanúgy megállják helyüket a munkaerőpiacon, mint egészséges társaik – mondta Adriány Kincső. Hozzátette: a fiatal egészségkárosodottak álláshoz jutását elősegítendő, a HBLF felvette a kapcsolatot az egyetemek fogyatékos ügyi koordinátoraival.

megváltozott munkaképességű állás rokkant
Kapcsolódó cikkek