Közélet

Nincs fizetés: 16 ezer tanár karácsony előtt egy héttel kapja meg novemberi pénzét

Karácsony előtt néhány nappal veheti fel novemberi fizetését több mint 16 ezer pedagógus, a magán- és az alapítványi iskolák ugyanis még nem kapták meg állami támogatásukat. A minisztérium azt ígéri, péntekre minden intézményfenntartóhoz megérkezik a pénz – írja az eduline.hu.

Legkésőbb pénteken megkapják állami támogatásukat a magán- és alapítványi iskolák - közölte az eduline kérdésére a köznevelési államtitkárság. Ez azt jelenti, hogy 16 ezer tanár leghamarabb december harmadik hetében veheti fel novemberi fizetését.

A lap közölte: késik a magán- és alapítványi iskolákban dolgozó pedagógusok novemberi bére, az intézmények számlájára ugyanis nem érkezett meg az állami támogatás. Az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének alelnöke, Bak Zsófia szerdán azt mondta, az iskolák legalább kilencven százaléka nem tud más forráshoz, tartalékhoz nyúlni, az állami támogatástól függenek, ezért - hiába van december közepe - nem tudják átutalni dolgozóiknak a novemberi munka után járó bért.

Az eduline-nak egy pedagógus szerda hajnalban azt írta, az államkincstártól olyan információk érkeztek, hogy elfogyott a keret, illetve hogy bizonytalan ideig nincs további kifizetés. A legígéretesebb reakció az volt, hogy megpróbálnak utalni. "Jön a karácsony, kellemes ajándékot kaptunk a kormánytól" - tette hozzá.

A köznevelési államtitkárságon az eduline kérdésükre azt közölték: a késés oka, hogy a "megnövekedett többletigény túllépte a rendelkezésre álló forrásokat". "Az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkársága a kormány részére előterjesztést készített, melyben az előirányzat összegének túllépését, a hiányzó források rendelkezésre bocsátását kérte. A kérés teljesítéséről a kormánynak határozatot kellett hoznia, amelynek közzététele a Magyar Közlönyben tegnap megtörtént. Így azonnal sor kerülhet a decemberi havi átlagbér alapú támogatás folyósítására" - írták, hozzátéve: az EMMI, a gazdasági minisztérium és az államkincstár "mindent elkövet annak érdekében, hogy a fenntartók a lehető leghamarabb hozzájussanak a támogatáshoz".

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek