BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felrobbanthattak egy bankot Budapesten

Robbanás történt egy bankfiókban Budapesten a XIII. kerületben hétfőn hajnalban.

Dudás-Kanyog Andrea, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-nek elmondta: hétfőn 4 óra 18 perckor a Lehel utcában egy bank épületének utcafronti fala robbanás miatt kidőlt.

Hozzátette, hogy az okot vizsgálják, személyi sérülésről nem kaptak információt.

A Béke tér és a Róbert Károly körút között teljes szélességében lezárták az utat, ami a villamosközlekedést is érinti.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint mintegy tíz négyzetméter területen kirobbant egy bank épületének oldalfala a Lehel utcában, ahol két, egyenként nyolcemeletes épület közötti átjáró részben több bankfiók is található, ezek egyikénél történt a robbanás.

A tűzoltók az egyik nyolcemeletes épületből kikísérték a lakókat, akiket a helyszín átvizsgálása után visszaengedték otthonukba.

A közlemény szerint a lakóépületekben a közműszolgáltatások működnek, lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség. A tűzoltók a robbanás mértéke miatt tűzszerészt és statikust is hívtak a helyszínre, ahol gázkoncentrációt nem mértek, tűzre, füstre utaló jelet nem találtak - írta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.