BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzenet értékű lehet a bankrobbantás helyszínének választása - véli a szakértő

A hétfő hajnalban elkövetett budapesti robbantás helyszínének kiválasztása üzenetértékű lehet - nyilatkozta az MTI megkeresésére Jasenszky Nándor biztonsági szakértő.

Úgy vélte: a helyszín kiválasztását egyfelől motiválhatta, hogy a környéken számos bankfiók van, ugyanakkor a bűncselekmény irányulhatott céltudatosan az adott bankfiókra is.

A rendőrség keresi azt az ismeretlent, aki a Lehel utcai robbantás helyszínéről egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 köbcentiméteres, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott - olvasható a rendőrség honlapján.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett és közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatja az eljárást ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség korábbi közlése szerint az elsődleges vizsgálatok alapján bűncselekmény történt. A helyszínen négy bankfiók üzemel egymás mellett, az Erste, a CIB, a Budapest Bank, és az FHB fiókja.    A helyszínről készült felvételek szerint a CIB Bank és a Budapest Bank portálja károsodott.

Az elsődleges adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, "a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult" - írta honlapján a rendőrség.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.