BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Klik vizsgálatot indított a miskolci pedagógusbérek ügyében

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) belső vizsgálatot indított a tévesen utalt miskolci pedagógusbérek ügyében - közölte a központ pénteken az MTI kérdésére.

A Blikk pénteken írt arról, hogy több tanár is kisebb fizetést kap Miskolcon, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amelyen a bérük is szerepelt. A napilap pénteki száma szerint a pedagógusok tavaly ősszel írták alá az új szerződésüket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal az életpályamodell bevezetése kapcsán. Az egyik tanár elmondása szerint az általa aláírt okiraton az szerepelt, hogy egyetemi bért kap, most pedig főiskolai bér szerepel ugyanott.

A miskolci rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt nyomoz az ügyben, egyelőre ismeretlen tettes ellen - mondták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán a lapnak. A lap úgy tudja, a nyomozók sorra hallgatják ki a pedagógusokat. Egyelőre azt akarják tisztázni, hogy kinek az utasítására, milyen célból és milyen intézményben cserélték ki az előlapokat a szerződéseken, amelyeknek egyikén-másikán még látszik, hogy újra lett kapcsozva a két papír.

A Klik pénteken az MTI kérdésére azt közölte: minden ilyen esetet elítél, a történtekkel kapcsolatban belső vizsgálatot indított. Közölték, hogy a rendőrségi hivatalos vizsgálat lezárásáig az ügyről nem kívánnak bővebb tájékoztatást adni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.