Közélet

A minisztérium szerint nincsenek veszélyben a fizetések

Szükségtelen riadalmat keltett az a sajtóban megjelent vélemény, amely szerint a Ptk. alapján a társasággal egyébként tagsági viszonyban is álló munkavállalók ne juthatnának a hónap végén munkabérükhöz - írja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Az új Ptk. eddig kevesek által felfedezett új szabálya várhatóan nagy riadalmat fog okozni - állítja egy ügyvédi iroda. Ha egy társaság eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot, akkor tagjainak nem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést sem. Ebből az is következhet, hogy a tagok a munkaszerződés alapján járó munkabért sem vehetik fel. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint a tiltás különösen nagy gondot jelent majd olyan cégeknek, ahol ösztönzési céllal a munkavállalókat is bevonták a társaság tulajdonosi körébe.

A KIM most a Napi Gazdaság kérdésére kifejtette: a hatályos Ptk. – a korábbi társasági törvényhez (Gt.) hasonlóan – továbbra is feltételhez köt, egyes a tag javára történő egyes társasági kifizetéseket. A sajtóban megjelent vélemény azonban helytelenül és indokolatlanul mossa össze a társaságnak a normál működés, gazdálkodás során felmerülő kifizetéseit a Ptk. vonatkozó rendelkezésével. A Ptk. érintett rendelkezése ugyanis – a korábban hatályos Gt.-vel azonosan – egy speciális társasági kifizetésre ad szabályt, mégpedig arra, amikor a társaság a tagnak (akár tagsági jogviszonyára tekintettel, akár a tagsági jogviszonyától független jogviszony alapján) a saját tőkéje terhére teljesít kifizetést. Ezek a kifizetések a társaság normál működésétől elkülönülő, valóban speciális kifizetések; ilyen tipikusan az

A társaság azonban a működése során nem a saját tőke terhére gazdálkodik, hiszen a szerződéses kötelezettségeiből eredő fizetési kötelezettségeit (így a munkabéreket is) a számviteli szabályok szerint a működési bevételei terhére fizeti. A működési bevételek és költségek (ráfordítások) a saját tőkétől számvitelileg elkülönülnek a társaság elszámolásaiban. Ebből következően a saját tőkéből való kifizetés szabályai és a tag munkavállalónak munkabérhez való joga között semmilyen közvetlen kapcsolat nem áll fenn.

Ptk fizetés
Kapcsolódó cikkek