BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megfigyelt és aggályokat fogalmazott meg az EBESZ

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kontroll A magyaroknak valódi választási lehetőségük volt az országgyűlési voksoláson, de a kormányzó párt több szempontból is előnyt élvezett – mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelője, Adao Silva. Kiemelte: a kormányzópártnak volt előnyös az elfogult média, a korlátozó jellegű kampányszabályozás, valamint az, hogy a kampányban gyakran elmosódott a vezető párt és az állam közötti határ. Úgy vélte, a közszolgálati média eleget tett ugyan annak a kötelességének, hogy ingyenes adásidőt biztosítson a versengő pártoknak, de ennek korlátozott volt a hatása.

A hetek óta Magyarországon tartózkodó megfigyelők a kampányfinanszírozásra vonatkozó új szabályozást előremutatónak tartották, hozzátéve, hogy egyes kérdéseket így például „a harmadik fél” által folytatott kampánytevékenységet is, szabályozni kell.

Jenny Hilton, az EBESZ Parlamenti Közgyűlés küldöttségének elnöke megjegyezte, a választókerületek számának csökkentését széles körben pozitív fejleményként értékelik. Felmerültek aggályok ugyanakkor, hogy a választókerületeket részben önkényesen szabták át. Úgy értékelte, hogy a kisebbségek jórészt láthatatlanok maradtak. „A pozitív diszkriminációs intézkedések nem növelték sem a kisebbségek láthatóságát a választásokon, sem a részvételt” – összegezte.

Audrey Glover nagykövet, az EBESZ/ODIHR (Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala) korlátozott missziójának vezetője aggályát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egyre több Fideszhez közel álló üzletember vásárol médiumot, ami szerinte aláásta a médiapluralizmust, öncenzúra alakult ki, továbbá a politikai egyensúly hiánya figyelhető meg a Médiatanácsban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.