Megkezdődnek a munkálatok a mátraházi edzőtáborban – közölte a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásért felelős kormánybiztos. Vígh László elmondta, hogy közel 800 millió forintba fog kerülni a beruházás.
Átalakulnak a szállásadó épületek és a sportlétesítmények is. A Magyar Olimpiai Bizottság és a sportági szakszövetségek javaslata alapján a beruházó és az olimpiai központokat felügyelő Nemzeti Sportközpontok (NSK) még 2013 elején döntött az évek óta nem működő tábor újraindításáról, ahol a válogatott keretek készülhettek a versenyekre. A 16 kiemelt sportág számára biztosított létesítmény fejlesztési támogatásból, az NSK 2013. évi beruházási költségvetéséből és az emberi erőforrás tárca céltámogatásából teremtődtek meg a források a tervek valóra váltásához.
Mátraháza jelenleg két épületkomplexumból áll. Az NSK korábban lapunknak azt nyilatkozta, hogy a 3 csillagos besorolású A-B épület 30 szobájában 60 főt lehet majd elhelyezni, 2 szoba mozgássérültek fogadására is alkalmas lesz. Minden szobához fürdőszoba, WIFI, televízió fog tartozni. Egy 100 fős konyha éttermet is létrehoznak, liftet helyeznek el, két nagyobb közösségi teret hoznak létre szórakozásra és csapatmegbeszélésekre. A rekreációs terekben szauna, jakuzzi, masszázs és orvosi szoba is lesz. Új kibővített parkolókat, parkot hoznak létre.
A C épületben 12 sportolói szoba lesz, ahol majd 24 főt lehet majd elhelyezni, valamint lesz egy edzői, vagy felügyelői lakás. Csapatöltözőket építenek, egy nagyobb kondícionáló teret. A 22x44 méteres új csarnok valamennyi teremsportot tudja majd fogadni. Három pályás 300 méteres futópálya lesz a legmodernebb burkolattal, műfüves foci nagypálya és két kisebb multifunkciós pálya is lesz a külső labdajátékokhoz kisebb lelátóval. Valamennyi épület fűtése fahulladékkal is fűthető lesz, napenergiával termelik majd a melegvizet, az épületszerkezetet a 2020-as várható új szabványokra tervezik.
A tervek szerint a szálló felújítása 2014 végére fejeződik be, a létesítmény végleges átadása 2015 első negyedévére várható.
Vígh László közölte, hogy a magyar sportéletben gyakorlatilag kivétel nélkül azt kérték, hogy nyissák ki újra Mátraházát.
A mátraházi edzőtábor 1969-ben nyílt meg a Kékestetőre vezető út mellett, nagyjából 700 méteres magasságban. Az elmúlt évtizedekben több mint 20 sportág képviselői jártak rendszeresen Mátraházára. Az edzőtábort több mint 10 éve nem használhatják a sportolók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.