Orbán lecserélheti egy miniszterét a vitatható gazdasági lépések miatt
A tárcavezetői posztra a lap szerint esélyes lehet Simicskó István sportügyekért felelős államtitkár, illetve Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés fideszes elnöke is.
A HVG kormányközeli informátorai szerint a tervezett váltásnak nincs köze a feszült nemzetközi helyzethez, sőt a T–72-es harckocsik homályos hátterű utaztatása, valamint a majdnem nagykövet Szentmihályi Szabó Péter rasszista költő verseskötetének minapi HM-céges megjelentetése is inkább csak tetézte a sokasodó gondokat. Sokkal inkább a HM vitatható gazdasági lépései vezettek idáig. „Évente egymilliárd dollárba kerül a honvédség. Ehhez képest letolt nadrággal állunk a semmiben, a hadrendből kivont eszközöket pedig széthordták ” – sarkosított az egyik forrás.