Közélet

Több száz gyerek elrablása után indulhat a per

A hivatalos adatok szerint 500 gyermeket szakítottak el szüleiktől a piszkos háború alatt Argentínában. Az 1976-tól 1983-ig tartó sötét korszak alatt családok ezrei is elválhattak egymástól, most leporolva az aktákat, pert indítottak két orvos és egy bába ellen.

Most először indul per az argentin piszkos háború gyerekrablásai miatt. Két orvos és egy bába áll a bíróság elé, hivatalosan az 1976 és 1983 között lefolyó születési anyakönyvi kivonatok hamisítása miatt. A Buenos Aires-i ügyészek a ma már a nyolcvanas éveikben járó Norberto Biancót és Raul Martint, valamint Luisa Yolandát azzal vádolják, hogy a megszületett csecsemőket átadták az argentin kormány szimpatizánsainak.

A hetvenes évek közepén került hatalomra Jorge Videla tábornok által vezetett katonai junta 1976 márciusában, Argentínában. Az új vezetés úgy döntött, hogy leszámol a politikai ellenfeleivel. Jogvédők szerint közülbelül 30 ezer embernek veszett nyoma ezekben az időkben.

Mindennapossá vált a gyakorlat, hogy elvették az ellenzékiek gyerekeit. Az ellenségesnek minősített nőktől elvették az újszülöttjeiket, akiket a rendőrségnél vagy a katonaságnál dolgozó gyermektelen szülőknek adtak, teljes titokban. A gyerekrablásokat civil ruhások végezték és titkos központokra szállították őket. Nem volt kegyelem azoknak sem, akik a szüleikkel maradhattak: a gyerekeket és a szüleiket egymás szeme láttára bántalmazták. Azokat pedig, akik nem élték túl a kínzásokat jelöletlen tömegsírba vagy az óceánba dobták.

A per hírének hallatára több, a családjától elszakított ember is bizalmát fejezte ki a hatóságokkal szemben. Azonban a büntetőperek hosszú hónapokat, akár éveket is igénybe vehetnek. 

Miután 1983-ban a junta megbukott, minden erejükkel próbálták elkerülni a felelősségrevonást, de a jogvédő szervezetek a mai napig foglalkoznak a családok megcsonkítása utáni nyomozással.

Becslések szerint a piszkos háborúban körülbelül 30 ezer ember halt meg vagy tűnt el. A regisztrált 500 elrabolt gyermekből körülbelül százan találták meg eddig a szüleiket.

Argentína áldozat gyerekrablás
Kapcsolódó cikkek