Közélet

A szlovák elnök vendége volt Áder

Magyarország és Szlovákia eddigi gazdasági együttműködésének sikerei és azok az energiabiztonság növelése terén kifejtett hatásai, illetve a jövőbeli célkitűzések kerültek terítékre Áder János magyar és Andrej Kiska szlovák államfők szerdai pozsonyi találkozóján.

A magyar államfő Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök meghívására tesz egynapos hivatalos látogatást Szlovákiában. Áder János a látogatás első szakaszában Andrej Kiskával találkozott a szlovák államfő székhelyén, a pozsonyi Grassalkovich-palotában, ahol egyebek mellett a két ország régión belüli együttműködéséről tárgyaltak.

A megbeszélést követő sajtótájékoztatón mindkét államfő országaik gazdasági együttműködésének és közös infrastrukturális fejlesztéseiknek hozadékait méltatta. Ezek közül kiemelték a magyar a szlovák és a cseh villanyárampiac összekötésének sikerét, a határátkelők számának növelését és a januárban beüzemelésre kerülő magyar-szlovák gáz interkonnektort illetve a Százhalombattát Ipolysággal (Sahy) összekötő kőolajvezeték kibővítésének jövőre befejeződő projektjét is. A két utóbbit egyértelműen példaértékű, az energiabiztonságot növelő beruházásokként jellemeztek.

Áder János Magyarország és Szlovákia kétoldalú gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről úgy vélekedett: ezek a beruházások amellett, hogy a szomszédos és más uniós országok számára is példaértékűek és erősítik a két ország kapcsolatát, más viszonylatokban is példaként szolgálhatnak. "A kétoldalú gazdasági kapcsolatoknak a fejlesztése például szolgálhat más szomszédsági viszonyrendszerben is" - fogalmazott a magyar államfő.

Andrej Kiska a két ország közös projektjei közül a gáz interkonnektor beüzemelését emelte ki, hangsúlyozva: az fontos hozzájárulás az "elsődleges európai kérdésnek" számító energiabiztonság növeléséhez. A szlovák elnök hangsúlyozottan fontosnak nevezte a két ország közös határátkelőinek számának növelését is, mint fogalmazott: ezzel mindkét ország "nagy adósságot törleszt" polgáraival szemben.

A szlovák államfő egy újságírói kérdésre adott válaszában az utóbbi hetekben Pozsonyban, Budapesten és Prágában megtartott úgynevezett "korrupcióellenes" tüntetésekről, valamint arról is véleményt nyilvánított, hogy Theodore Sedgwick, az Egyesült Államok pozsonyi nagykövete a keddi korrupció ellenes világnap alkalmával kiadott nyilatkozatában a korrupció elleni határozottabb fellépésre szólította fel a szlovák kormányt. "Amennyiben a tüntetések a tisztességesek  (...) meg kellene hallgatni a tüntetők kéréseit" - mondta Kiska.

 Áder János egynapos szlovákiai hivatalos látogatása további részében Robert Fico szlovák kormányfővel és Peter Pellegrini szlovák pozsonyi parlament elnökkel is találkozott. Látogatása záróeseményeként szerdán délután a két államfő rövid látogatást tesz Galántán a Kodály Zoltán magyar tannyelvű, valamint a Janko Matuska szlovák tannyelvű gimnáziumban.

áder Szlovákia
Kapcsolódó cikkek