Közélet

A honvédelmi miniszternél járt az új amerikai nagykövet

Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn bemutatkozó látogatáson fogadta Colleen Bellt, az Egyesült Államok új budapesti nagykövetét - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A közlés szerint Hende Csaba és Colleen Bell áttekintette a Honvédelmi Minisztérium prioritásait, a Magyar Honvédség jövőbeni terveit, a magyar–amerikai védelmi együttműködést és annak fejlesztési lehetőségeit. Mint írták, a felek áttekintették továbbá az Ukrajnával és egyéb válságterületekkel kapcsolatos kérdéseket.

Colleen Bell köszönetet mondott Magyarországnak a nemzetközi műveletekben való részvételéért, méltatta az Egyesült Államok és Magyarország közötti, a védelem területén kialakult kitűnő együttműködést és az ezt jól jellemző kapcsolatokat a különleges műveleti erők között - olvasható a közleményben. A nagykövet – a tavaly őszi csúcstalálkozójára utalva – hangsúlyozta a védelmi költségvetések emelésének jelentőségét.

Colleen Bell január 19-én érkezett Budapestre, megbízólevelét január 21-én adta át Áder János köztársasági elnöknek a Sándor-palotában.

Colleen Bell hende csaba USA
Kapcsolódó cikkek