BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem emelik a tankötelezettség korhatárát

Alig három tanévvel ezelőtt szállították le 18-ról 16 évre a tankötelezettségi korhatárt, de a szakképzés kiterjesztése miatt máris újra felemelhetik – értesült a Magyar Nemzet.

A szakképzés kiterjesztésével indokolják, hogy újra 18 évre módosítanák a tankötelezettségi korhatárt - írta a Magyar Nemzet, azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium a lap értesülését cáfolta.

A kormány által elfogadott koncepció a lap szerint azzal összefüggésben veti fel a 2012 őszétől hatályos passzus módosításának szükségességét, hogy a szakképzésben hosszabbá válik a képzési idő, miközben a lemorzsolódás ebben az iskolatípusban már most is jelentős, mintegy 30 százalékos.

Czomba Sándor képzési és munkaerő-piaci államtitkár két hete jelentette be, hogy a szakképzésben is megteremtik az érettségi lehetőségét: a szakközépiskolák a jövőben szakgimnáziumokként fognak működni, ahol négy tanév alatt érettségit, majd egy további év alatt technikusi minősítést lehet szerezni.

A jelenlegi szakiskolákat pedig szakközépiskolákká alakítják, amelyekben 3+2 tanév alatt szakmát, majd érettségit szerezhetnek a diákok.

A lap úgy tudja, a stratégiában szó van arról is, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól szeptemberben a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerülő, mintegy 400 iskola gazdasági önállóságát növelni kell, így várhatóan csökkennek az érintett iskolák adminisztrációs terhei, gyorsulnak a beszerzéseik, és több pénzügyi kérdésben dönthetnek majd helyi szinten.

A kormány nem tervezi a tankötelezettségi korhatár emelését

A szakképzéssel kapcsolatban tervezett, illetve elfogadott intézkedések között nem szerepel a tankötelezettségi korhatár emelése, sem azzal összefüggő egyéb intézkedés. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a szakképzés átalakításából nem következik automatikusan a korhatár emelése.

"Ahogy korábban is hangsúlyoztuk, a tankötelezettségi korhatár semmilyen módon nem jelent gátat annak, aki tanulni akar. A szakképzés átalakítását célzó intézkedések bővítik a tanulók továbbtanulási lehetőségeit, növelik a szakképzés presztízsét" - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.