Közélet

Nem vizsgálja a nemzetbiztonsági bizottság az Orbán elleni ügynökvádat

Magyarországot nem irányíthatja olyan miniszterelnök, akit külföldről (jelen esetben Oroszországból) zsarolhatnak - ezzel indokolta Tóbiás József MSZP-elnök, hogy a nemzetbiztonsági bizottság elé vinnék az Orbán Viktor elleni ügynökvádakat.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke közölte: bár a bizottság kedden ülésezett, de ott Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke nem kezdeményezte a miniszterelnök meghallgatását, így arról bizottsági döntés sem született.

A rezsibiztos szerint "az MSZP az ilyen valótlan állításokkal el akarja terelni a figyelmet az emberek pénzének százmilliárdos nagyságrendű eltüntetését eredményező második és harmadik szocialista brókerbotrányról".

A Simicska Lajos által emlegetett katonai titkosszolgálat (III/IV-es csoportfőnökség) ma is elérhető dokumentumai között megvan a jelenlegi kormányfő úgynevezett „A” kartonja - írta a hvg.hu. Abból kiderül, hogy annak idején Zalaegerszegen az egykori elhárító őrnagy közvetlen – rezidens nélküli – „társadalmi kapcsolata” volt. 1981. október 20-ától leszereléséig. Orbán Viktor tehát akár jelenthetett is, de ez nem jelenti azt, hogy ügynök volt.

Simicska Lajos Orbán Viktor vád ügynök Németh Szilárd
Kapcsolódó cikkek