Tisztességtelenek az OTP Ingatlanlízing forinthitel szerződései
Az ítélőtábla egyúttal elutasította a felperes pénzintézetek kérelmét arra, hogy a bíróság az Európai Unió bíróságánál előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen, valamint forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab) a 2014. évi 38-as törvény alkotmányellenessége miatt. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helyben hagyta, de indoklását részben módosította, valamint egyes részeket mellőzött.
Álláspontja szerint ugyanis nem maradhat az ítéletben többek között olyan megfogalmazás, amely azt a látszatot kelti, hogy az állam perben betöltött szerepének tisztázásához az uniós jog értelmezése szükséges, hiszen a törvényszék a konkrét előzetes döntéshozatali indítvány elutasítása során sem tulajdonított az állam szerepének jelentőséget.


