Közélet

Tapolca-Ajka: a választók több, mint ötöde szavazott eddig

Délután 1 óráig a választásra jogosultak 21,79 százaléka adta le a szavazatát a tapolcai-ajkai időközi választáson. A reggeli magas részvételi adatok után úgy tűnik, visszaáll a korábban megszokott rend: jóval alacsonyabb a részvétel, mint az országos választáson volt. Tavaly tavasszal 11 óráig már 33,01 százalék voksolt - az országos átlag akkor 35,88 százalékos volt.

A választás azon is eldőlhet, hogy a választókerület melyik részében tudnak jobban mozgósítani. Mindhárom jelöltnek megvan a maga területe, ahonnan a jó eredményeket reméli: az MSZP Ajkán, a Jobbik Tapolcán, a Fidesz pedig Sümegen és a választókerület kisebb falvaiban erős hagyományosan. Ebből a szempontból érdekes, hogy eddig Tapolcán a legmagasabb a részvétel: ott 29,1 százalék elment már szavazni délután 1-ig, míg Ajkán és Sümegen 20,66, illetve 21,4 százaléknyian, a falvakban pedig 19,35 százalékos.

választás Tapolca
Kapcsolódó cikkek