BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négyszáz felett az elsüllyedt kínai hajó megtalált áldozatainak száma

A kínai Jangce folyón hétfőn elsüllyedt folyami kirándulóhajó áldozatai közül már 431 holttestét szállították a partra, 11 utas holléte egyelőre még ismeretlen, a túlélők száma 14 - jelentette ma a helyszíni mentők központjának tájékoztatása alapján a kínai állami média.

A kínai hagyományoknak megfelelően a tragikus baleset hetedik napján Csienli településen gyászszertartással emlékeztek az elhunytakra. Százak álltak némán három percen át a Jangce folyó partján, miközben hajók kürtje szólt. A kínai központi televízió jótékonysági műsort sugárzott szombat estére tervezett népszerű szórakoztató programja helyett.
   
A 2200 tonnás, négyszintes, 76 méter hosszú Kelet Csillaga nevű hajó múlt hétfőn süllyedt el a fedélzetén több mint 450 emberrel, vélhetően a rossz időjárási körülmények miatt; a térségben tornádó tombolt. A baleset pontos okát még nem közölték, a hajó kapitányát és fedélzeti főmérnökét kihallgatták és őrizetben tartják.
   
A kínai miniszterelnök-helyettes személyesen is kifejezte a kormány nevében részvétét a tragédia miatt az elhunytak hozzátartozóinak és ígéretet tett a következmények megfelelő kezelésére.
   
Mindeközben a családtagok, akiknek nagy része a Hupej tartományi Csienli településre utazott, azt követelték, hogy a központi kormány mondja meg az igazat az elmúlt évtizedek legsúlyosabb kínai hajószerencsétlenségének okairól és körülményeiről. A tények ismertetése mellett a felelősök megnevezésére és megbüntetésére számítanak. Közölték a hajót üzemeltető vállalat vezetőjének bocsánatkérését nem fogadják el.
   
A több mint száz Nankingból érkezett ingerült hozzátartozó a városi kormányzat Csienlibe utazott képviselőitől például azt kérték, hogy a holttesteket a fennálló jogszabályokkal ellentétben hazaszállíthassák, ám az illetékesek ragaszkodtak ahhoz, hogy azokat helyben hamvasszák el. Az érintettek ugyancsak hiába kérték, hogy biztosítsanak az elhunytak számára temetkezési helyet. A családtagok ugyanakkor engedélyt kapnak arra, hogy a balesettől távolabb, kisebb csoportokban megemlékezéseket tartsanak. A találkozó végén vita kerekedett, az egyeztetés káoszba torkollott.
   
A kínai államtanács (kormány) már ígértet tett arra, hogy átfogó nyomozást folytatnak, és rendszeres tájékoztatást adnak és nyilvánosságra hozzák a kiderített információkat. Ennek ellenére a kapcsolódó hírek egyelőre még váratnak magukra, amelyet a polgárügyi minisztérium illetékese azzal magyarázott, hogy a történtek pontos kiderítéséhez, a végső következtetések levonásához több tényezőt kell figyelembe venni, viszonylag bonyolult esetről van szó.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.