Közélet

Nem várathat magára a rezidensek bérrendezése

A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) szerint a problémák megoldásának első lépése az egészségügyben dolgozók bérrendezésének megfelelő mértékű folytatása kell legyen, minden más csak ezután jöhet - olvasható a szövetség kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írták, az új egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán nyilatkozatai talán bizalomra adhatnak okot, miszerint a változtatás igénye és az ehhez szükséges eszközök biztosításának szándéka miniszterelnöki szinten is kinyilatkoztatásra került.

Az MRSZ - mint írták - egyetért abban az új vezetővel, hogy az egészségügy működésének gátja a tiszta betegutak hiánya, valamint a hálapénz által fenntartott intézményesített korrupció, amiben a betegek érdekei mára elveszni látszanak, azonban szövetség szerint a problémák megoldásának első lépése az egészségügyben dolgozók bérrendezésének megfelelő mértékű folytatása kell hogy legyen, ugyanis az egészségügyben dolgozók támogatása nélkül még a jó irányú változtatás is kudarca van ítélve.

Kiemelték, hogy a rezidensek helyzetének stabilizálása érdekében sürgős döntésekre van szükség, így a szakképzésbe lépés és az ösztöndíjak, hiányszakmás pótlékok kifizetésével kapcsolatos rendelkezések módosításra szorulnak. A tapasztalt szakorvos kollégák bérrendezésének megoldása nem várathat magára a rendszer egységes fejlesztése érdekében - írták.

A Magyar Rezidens Szövetség mindig törekedett és törekedni fog a konstruktív hozzáállásra, és támogatásáról biztosítja az új államtitkárt, amennyiben a betegek és az egészségügyben dolgozók érdekeit szem előtt tartó változtatásokat kíván véghezvinni az egészségügyben - olvasható a rezidensszövetség közleményében.

Magyar Rezidens Szövetség
Kapcsolódó cikkek