Közélet

Letartóztatják a terroristákat szponzoráló férfit, aki Lőkösházán fogtak el

A Fővárosi Törvényszék elrendelte a két brit férfi egyikének az átadási letartóztatását, akit múlt szombaton egy Bukarestbe tartó vonaton igazoltattak, majd előállítottak a magyar rendőrök.

Simon Jonathan Keeler és társa korábban terrorizmus finanszírozása miatt volt büntetve és a brit terrorizmusellenes törvények szerint engedély nélkül nem hagyhatta volna el az Egyesült Királyság területét, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellenük.

A Londonban élő brit férfi az egyszerűsített eljárást választotta, vagyis beleegyezett a kiadatásába. Ez azt jelenti, hogy tíz napon belül, vagyis november 29-ig át kell venniük őt a brit hatóságoknak, ha ez nem történik meg, akkor szabadon kell bocsátani.

Simon Jonathan Keeler a tárgyaláson azt mondta, hogy a feleségéhez és a gyerekeihez akart menni Törökországba.

A tárgyalást hatalmas rendőri készültség kísérte, több tucat rendőrautó jelent meg a Fővárosi Törvényszék előtt, illetve rohamsisakos, géppisztolyos rendőrök biztosították a helyszínt, és a tárgyaláson is mindvégig jelen voltak.

Keelert és társát, Trevor Brooksot a Bukarestbe tartó Ister nemzetközi gyorsvonaton igazoltatták a rendőrök múlt szombaton, ám ők sem a magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, sem az állampolgárságukat nem tudták igazolni. Egyiküknél volt ugyan egy angol vezetői engedély, a másik mindössze egy Koránt adott át a rendőröknek.

A határrendészeti kirendeltségen kiderült, hogy az angol jogosítvány valódi, tényleg a 44 éves Simon Jonathan Keeler brit állampolgáré. Útitársát - bemondott személyi adatai alapján - a brit konzuli ügyelet nem tudta angol állampolgárként azonosítani. Mindketten kiutasítást előkészítő őrizetbe kerültek. Az idegenrendészeti eljárás során az addig azonosítatlan férfi közölte valódi nevét: Trevor Brooks brit állampolgár, 40 éves.

Ügyükben kedden történt változás: a schengeni körözési rendszerben megjelent mindkettőjük ellen az európai elfogatóparancs, mivel engedély nélkül hagyták el Nagy-Britanniát. A két brit férfi ugyanis korábban terrorcselekmény finanszírozása miatt egy alkalommal másfél évet, egy másik alkalommal három és fél évet töltött börtönben. 2009-ben szabadultak, és az ítélet szerint a szabadulásukat követő tíz évben csak hatósági engedéllyel hagyhatták volna el Angliát. Simon Jonathan Keeler társa letartóztatása ügyében ma délután várható bírósági döntés.

lőkösháza terror
Kapcsolódó cikkek