BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Deutsch Tamás és Kovács Kokó István is esélyes a MOB-elnöki posztjára?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Meg vannak számlálva Borkai Zsolt napjai a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki pozíciójában - írta a Népszava, amely a lehetséges utódok között említette Schmitt Pált, Deutsch Tamást és Kovács Kokó Istvánt is.

A Népszava szerint nem most merült fel Borkai leváltása, a sportvezetőtől már három éve szeretnének megszabadulni, de az a gond, nem tudják, kivel lehetne pótolni. Schmitt Pál a plágiumügye miatt sok kormánytag számára nem vállalható.

A lap szerint az egyik esélyes lehet Deutsch Tamás is, aki a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnökeként és az MTK elnökeként ismeri a magyar sportot, idegen nyelveket is beszél. A lap szerint Deutsch informális megbeszéléseken azt mondta, magától nem jelentkezik, de ha felkérik, nem mond nemet a MOB elnöki tisztségére.

Felmerült Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó neve is, aki sosem tagadta, szívesen állna az olimpiai mozgalom élén. Kritikusai szerint azonban túl sokat szerepelt a sajtóban, elcelebesedett, ami egy ilyen komoly pozíció betöltésénél nem előny. A háttéregyeztetések során egyre gyakrabban kerül elő Gyulay Zsolt, a Hungaroring ZRt. vezérigazgatója lehetséges elnökjelöltként - írja a Népszava.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.