Közélet

A képviselők ötöde rendszeresen kerüli a munkáját

Farkas Flórián csak a második helyre tudott kerülni a legtöbbet hiányzók listáján.

Két tucat olyan honatya is van, aki a 2014 óta tartó ciklusban több bizottsági ülésről hiányzott, mint amennyin jelen volt - derül ki a Magyar Nemzet összesítéséből. Még rosszabb a helyzet, ha 60 százalékon húzzuk meg a határt. Így már a 199 fős parlament ötöde tekinthető rendszeres hiányzónak.

Farkas Flórián miniszterelnöki biztos olyan kevés alkalommal vett részt az európai ügyek bizottságának ülésein, hogy lecserélték, de hiányzásainak aránya így is mindössze a képzeletbeli dobogó második helyére volt elég. Első helyen ugyanis a fenntartható fejlődés bizottságából történő közel 90 százalékos hiányzással az a Simonka György áll, akiről nemrégiben az Index azt állította: házkutatást tartott nála a Központi Nyomozó Főügyészség. Ezt a Fidesz politikusa tagadta.

A harmadik helyet a DK politikusa, Oláh Lajos szerezte meg. Az ellenzéki képviselő a külügyi bizottság üléseit csak elvétve látogatta: 57 alkalomból mindössze 11-szer volt jelen.

Előkelő helyen szerepel a hiányzásokat halmozó politikusok listáján Rogán Antal is. Mielőtt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezték ki, ő volt a parlament gazdasági bizottságának elnöke, ám a vezetői pozíció ellenére sem volt végig jelen az ülések közel 62 százalékán. A miniszter egyébként az egyetlen a bizottsági ülések legalább 50 százalékáról hiányzó politikusok listáján, aki nem tagként, hanem elnökként nem járt be. Érdemes még megemlíteni a kormánypárt képviselői közül Ágh Pétert és Hirt Ferencet, akik két bizottság tagjaiként mindkettőben 50 százalék körüli vagy a feletti hiányzást produkáltak.

Az is kiderül a Magyar Nemzet összesítéséből, hogy nemcsak a kormánypárti politikusok kerülték előszeretettel a bizottsági üléseket. Az ötödik leggyakoribb hiányzó Lukács Zoltán (MSZP) volt, a hetedik Schiffer András, az LMP nemrég visszavonult politikusa, a kilencedik pedig a független Kész Zoltán.

Vannak ugyanakkor jól teljesítő képviselők is. Például amióta Répássy Róbertet (Fidesz) 2015 végén a törvényalkotási bizottság alelnökévé választották, még egyetlen alkalommal sem hiányzott. Sőt, tagja az igazságügyi bizottságnak is közel egy éve, amelynek ugyancsak minden egyes ülésén jelen volt. A szintén Fidesz-képviselő Pánczél Károly, a nemzeti összetartozás bizottságának elnöke sem hiányzott egyszer sem.

képviselő hiányzás Parlament
Kapcsolódó cikkek