BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem sikerült a kormányalakítás Macedóniában

Nem sikerült kormányt alakítania Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnöknek az alkotmányos határidőn belül, ezért pártja új választásokat követel - számolt be róla hétfőn a Vesti.mk macedón hírportál.

A macedón elnök január 9-én bízta meg kormányalakítással Gruevszkit, a december 11-ei előrehozott választásokon legtöbb szavazatot szerző jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) vezetőjét. 

Grueveszkinek 20 napja volt arra, hogy biztosítsa a parlamenti többséget, összeállítsa a leendő miniszterek listáját, és bemutassa programját. A határidő vasárnap éjfélkor lejárt, Nikola Gruevszki pedig az utolsó pillanatig folytatta a koalíciós tárgyalásokat korábbi szövetségesével, az albán kisebbségi Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) párttal, azonban nem sikerült megállapodniuk. 

A DUI a partneri kapcsolatért cserébe azt kérte, hogy az albán legyen a második hivatalos nyelv az ország egész területén, ne csak az albán többségű részeken, valamint hogy vizsgálják ki a két éve tartó belpolitikai válságot okozó lehallgatási botrány hátterét. A VMRO-DPMNE mindkét feltételt elutasította.

Az alkotmány értelmében a határidő lejárta után a második legtöbb szavazatot szerző párt kísérelheti meg a kormányalakítást, ez pedig a Zoran Zaev vezette baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM). Nikola Gruevszki pártja azonban az éjszaka kiadott közleményében új választásokat kért, és minden más megoldás elvetését követelte, mert  - mint fogalmaztak - a belpolitikai válságot csak ez tudná megoldani, és így lehetne megvalósítani a reformtörekvéseket. 

"Minden más megoldás csak új konfliktusokhoz és problémákhoz vezetne a már amúgy is megosztott társadalomban" - írták. A közlemény szerint "nyilvánvaló, hogy valaki semmibe akarja venni a macedón lakosság többségének akaratát". Emlékeztettek arra, hogy a jobboldali koalíció kapta a legtöbb szavazatot. 

A VMRO-DPMNE 1,48 százalékkal kapott több voksot, mint az SDSM, így a jobboldali koalíciónak 51, míg a baloldalinak 49 mandátum jutott a 120 fős törvényhozásban, a kormányalakítási tárgyalások kimenetele így a kezdetek óta bizonytalan volt. Az albán kisebbségi pártok közül a DUI tíz mandátumot, míg a korábbi legnagyobb ellenzéki albán párt, az Albánok Demokratikus Pártja csúfos szereplés után csupán két parlamenti helyet szerzett. Az újonnan alakult Besa (Ígéret) nevű albán formációnak öt hely, a szintén fiatalnak számító Albánok Szövetségének pedig három hely jutott. A 120 tagú szkopjei parlament december 30-án alakult meg.

Az alkotmány értelmében Gjorge Ivanov államfőnek már hétfőn meg kell bíznia a kormányalakítással a választások második helyezettjét, amelynek szintén 20 napja lesz arra, hogy megkísérelje megszerezni a parlamenti többséget. 

Az új kormánynak a két éve kirobbant lehallgatási botrányból belpolitikai válsággá nőtt gondok kezelése mellett foglalkoznia kell majd a gazdaság versenyképessé tételével, a korrupció csökkentésével, valamint az életszínvonal növelésével és a magas munkanélküliségi ráta csökkentésével.

Nikola Gruevszki tavaly januárig majdnem tíz éven át vezette a balkáni országot, ám egy évvel ezelőtt a súlyos belpolitikai válság megoldását célzó intézkedések részeként le kellett mondania a kormányfői tisztségéről.

A december 11-ei választás is a két éve tartó belpolitikai válságot hivatott megoldani, ám a pártok közötti minimális különbség jól érzékelteti a megosztottságot az országban. Elemzők szerint éppen ezért a választás nem váltja valóra a hozzá fűzött reményeket, nem hoz politikai stabilitást a nyugat-balkáni országban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.