Közélet

Rendbontás és felborzolt kedélyek: ma iktatják be Donald Trumpot

Templomi szertartásssal kezdődött Donald Trump beiktatásának programja helyi idő szerint péntek reggel. A szertatás után a megválasztott elnök és felesége a Fehér Házba ment, ahol a távozó elnök, Barack Obama és felesége a hagyományokhoz hűen közös teázáson fogadta őket.

A reggeli templomi szertartásra a Fehér Ház mellett lévő episzkopális templomban került sor. Barack Obama pénteken reggel Twitter-üzenetben búcsúzott, és bejelentette egy - nevét viselő - alapítvány életre hívását. "Nagy megtiszteltetést jelentett számomra, hogy szolgálhattam. Önök jobb emberré tettek engem" - írta a távozó elnök.

A vendégek sorra érkeztek a Capitoliumhoz. George W. Bush elnök és felesége érkezésükkor az újságíróknak elmondta, hogy édesapja, a korábbi elnök, George H. Bush állapota egészségi állapota javul. A hivatalos ceremónia helyi idő szerint fél tizenkettőkor, Mike Pence megválasztott alelnök beiktatásával kezdődik, Donald Trump pontban déli tizenkettőkor tesz esküt, majd mondja el beiktatási beszédét. Szóvivője, Sean Spicer szóvivő csütörtöki közlés szerint az Egyesült Államok 45. elnöke rövid beszédet mond majd és nem politikai programot hirdet, hanem víziót osztja meg hazája jövőjéről.

Az elnöki eskü 35 szavas szövegét John G. Roberts, a szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke mondta előre Trumpnak. A presbiteriánus Trump az eskütételkor két Bibliára helyezte a kezét: a családira, amelyet még az édesanyjától kapott, és Abraham Lincolnéra, amelyre a rabszolgaság intézményének véget vető és az Uniót megmentő 16. elnök esküdött 1861-es beiktatásakor.

Utóbbi Bibliát Lincoln után egészen addig nem használták elnöki beiktatásra, hogy Barack Obama most távozó elnök első hivatalba lépésekor, 2009-ben erre esküdött. A Bibliákat a hivatalba lépő elnök felesége, Melania Trump tartotta.

Eskütétele utáni beiktatási beszédében Donald Trump azt hangsúlyozta, hogy hivatalba lépésével nem szokványos hatalomátadás történik, hanem "visszaadjuk a hatalmat a népnek". Meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikaiak összefognak s együtt építik újra az országot mindenki javára. 

Donald Trump köszönetet mondott Barack Obamának és feleségének, mert segítőkészen támogatták őt az átmeneti időszakban. 

Az elnök ezúttal nem azt ismételte meg, hogy "ismét naggyá tesszük Amerikát", hanem azt mondta: "Amerika mindenekelőtt". Véleménye szerint a politikusok mostanáig nagyon jól éltek, de közben gyárak zártak be és munkahelyek szűntek meg. Gyártsunk amerikai termékeket, vásároljunk amerikai árut - fogalmazott Donald Trump.

A beiktatás közben autókat és kirakatokat törtek össze a Donald Trump ellen tiltakozó tüntetők pénteken Washingtonban. A belvárosában a Donald Trump ellen tüntetők betörték a Bank of America egyik irodájának ablakait, megtámadtak egy McDonald''s gyorséttermet és összetörtek a környéken parkoló autókat is. A rendőrség szétoszlatta a protestálókat. Csütörtökön este New York mellett, és Washingtonban is volt egy kisebb, de azonnal feloszlatott tüntetés, amelyen a protestálók elégettek egy Trump-sapkát.

Amerika-szakértők szerint Trump stílusa a nemzetközi színtéren konfliktusokat generálhat. Nagy Sándor András az M1-en kiemelte: Donald Trump számára a legfontosabb a "brand", amelyet évtizedek óta épített. Ennek a brandnek a férfiruházat, ingatlanok, hotelek, golfpályák mellett mostantól a "Trump-elnök" is része lesz. Trump nem szeretne változtatni ezen a stílusán - vélekedett a szakértő.

Kifejtette, hogy Trump a diplomácia világában már eddig is több olyan kijelentést tett, amellyel "borzolta a kedélyeket". Példaként említette, hogy szokatlan volt Angela Merkel migránsokkal kapcsolatos politikájának bírálata. Nagy Sándor András szerint Donald Trump az Egyesült Államokban a belpolitikában, s a külpolitikában is olyan politikus látszatát szeretné kelteni, aki nem rejti véka alá a véleményét.

Pálmai Zsolt hozzátette: Trump azt mondja, hogy az amerikai politikusok, a külpolitika alakítói nem hajlandók otthagyni a tárgyalóasztalt, ha nekik nem tetszően alakulnak a tárgyalások, ő viszont képes lesz ezt megtenni. A szakértő megjegyezve: ez az üzleti stílus nem feltétlenül alkalmazható a nemzetközi politikára. Ugyanis, ha az Egyesült Államok képviseletében feláll az asztaltól, annak az lesz az eredménye, hogy a többi résztvevő dönt vagy a világpolitikai problémák nem lesznek megoldva - fejtette ki a szakértő.

Putyin nem nézi élőben Trumpot

Vlagyimir Putyin orosz államfő valószínűleg nem nézi majd élőben Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatását - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján. "Nem hiszem, hogy élőben tervezi nézni (a beiktatást), mert ez hosszú ünnepség" - mondta nyilatkozatában Peszkov, hozzátéve, hogy az orosz vezető a hírekből természetesen tájékozódni fog az eseményről. Peszkov a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva kijelentette: a nyugati elemzők és orosz hírmagyarázók nagyot tévednek, amikor azt gondolják, hogy Trump "Oroszország embere". "Ő nem a mi emberünk, ő Amerika embere. Ő az Egyesült Államok elnöke" - mondta.



Nagyobb lehet a feszültség Londoni pénzügyi elemzők szerint az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültség esetleges súlyos eszkalációja a világgazdasági kilátásokat terhelő legnagyobb idei kockázat. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni kutatási részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) elemzői pénteken, az új amerikai elnök, Donald Trump beiktatásának napján ismertetett tanulmányukban közölték: a kínai importra Trump által kilátásba helyezett 45 százalékos vám helyett valószínűbbnek tartják, hogy az új amerikai kormány már 2017 tavaszán hivatalosan devizaárfolyam-manipulációval vádolja meg Kínát. A ház hangsúlyozza, hogy a devizamanipuláció vádja az Obama-kormány által kialakított kritériumrendszer szerint nem lenne megalapozott, ezek a kritériumok azonban nincsenek kőbe vésve, és jogilag nem is kötelező erejűek.

-->

Donald Trump beiktatás Putyin kedélyek tüntetés
Kapcsolódó cikkek