Az Alapjogokért Központ szerint jogellenes a Fővárosi Választási Bizottság „nolimpiás” népszavazási kezdeményezést érvényesítő határozata, ezért fellebbezést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz - olvasható az Alapjogokért Központ Facebook-oldalán. Az Alapjogokért nem vitatja, hogy a szükséges számú érvényes aláírás összegyűlt, az FVB csoportképzési eljárását azonban igen, mert az jogbizonytalanságot okoz.
Az FVB ugyanis a népszavazás elrendeléséhez szükséges választópolgári támogatások számát nem az aláírásra valójában jogosult választói csoporthoz igazította. A helyes jogértelmezés szerint a referendum elrendeléshez ugyanis nem 138 ezer, hanem 150 ezer érvényes aláírás szükséges - írják.
Az Alapjogokért álláspontja szerint semmiképp sem lehet törvényes ugyanis az FVB azon eljárása, melynek során a népszavazás elrendeléséhez szükséges érvényes választópolgári támogatások számának meghatározásakor más választói csoportot vesznek alapul, mint az aláírások érvényességének ellenőrzésekor.
A Fővárosi Közgyűlés március elsején döntött úgy, hogy visszavonja az olimpiai pályázatot. Mint azt korábban megírtuk, a kormány februárban azt javasolta a fővárosnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB), vonja vissza a budapesti olimpiai pályázatot. „Ennek indoka a nemzeti egység hiánya, e nélkül ugyanis egyetlen ország sem tudott olimpiát rendezni, e nélkül nincs esélye a pályázatnak. Ha csak a kormány és a kormánypártok támogatják az olimpiát, az megvalósíthatatlan” - fogalmazott Lázár János .
A Miniszterelnökséget vezető miniszter megjegyezte, hogy szerinte egy népszavazás esetén bekövetkező kampánnyal és vitával "magát égetné" Magyarország, a referendumon pedig valószínűleg a játékok ellenzői lennének többségben. (Az olimpiai pályázat kérdésköre azután került előtérbe, hogy a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében.)