Leszerelhet a véreskezű baszk terrorszervezet
Inigo Urkullu az észak-spanyolországi San Sebastianban tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, miután a Le Monde című francia napilapban megjelent, hogy a lefegyverzés április 8-án történik meg. Az újság értesülésében Jean-Noël Etcheverryre hivatkozott, aki a baszk Bizi nevű környezetvédelmi és társadalmi mozgalom vezetője, és akit tavaly decemberben a francia hatóságok letartóztattak egy, az ETA fegyvereinek lefoglalására irányuló akcióban.
Az teljes leszerelés keretében több száz fegyvert és robbanóanyagot adhat át az ETA, amelyeket Baszkföld franciaországi területén rejtettek el - áll a francia lap cikkében, amelyet Inigo Urkullu hitelesnek nevezett.
Mint mondta, kormánya "közvetlenül" kapott tájékoztatást a leszerelés lehetőségéről, amelynek szerinte egyoldalúnak, visszafordíthatatlannak, teljesnek, és törvényesnek kell lennie. A baszk elnök hangsúlyozta: "történelmi" lehetőségről van szó, amelynek eléréséhez a spanyol és a francia kormány együttműködését is kérte.
Sajtóértesülések szerint az ETA pénteken nemzetközi sajtóorgánumokon keresztül közzétesz egy listát fegyverei rejtekhelyeiről, hogy elősegítse a lefegyverezési folyamatot. A terrorszervezet 2011 októberében jelentette be, hogy felhagy a fegyveres, erőszakos akciókkal és beszünteti tevékenységét, de nem oszlatta fel magát, és fegyvereit sem adta át a hatóságoknak.
Utóbbiról egyeztetést kezdeményezett a spanyol és francia kormánnyal, ám mindkét ország vezetése jelezte: nem tárgyalnak a terroristákkal. A spanyol és francia hatóságok közösen kutatnak a fegyverek után a határ mindkét oldalán, legutóbb a múlt héten földbe rejtett hordókban robbanóanyagot találtak, amelyet az ETA-nak tulajdonítanak. A becslések szerint a Baszkföld függetlenségéért küzdő terroristák 43 év alatt több mint nyolcszáz embert gyilkoltak meg.


