Közélet

Nemzeti konzultáció: erről biztosan megkérdezik az embereket

A kormány készen áll a rezsicsökkentés megvédésére, és a hamarosan kezdődő nemzeti konzultáció során megkérdezik erről a magyar embereket is - hangsúlyozta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár elmondta: a tavaly novemberi, Tiszta energiát minden európainak elnevezésű program azt mutatja, hogy Brüsszel egyre több ügybe akar beleszólni, és az egyik ilyen az energiaárak meghatározásának módszertana. A csomag kilátásba helyezi, hogy nem lehet szabályozott áron szolgáltatni az elektromos áramot a fogyasztóknak, ami lényegében a rezsicsökkentés betiltását és az eddigi eredmények lenullázását jelenti - jelentette ki.

Aradszki András kiemelte: fontos, hogy nemzeti hatáskörben maradjon az áram árának meghatározása.

Az államtitkár úgy fogalmazott: bízik abban, hogy értelmezhető, a kormány álláspontját támogató válaszokat kapnak a során, hiszen a  magyar emberek mindennapi életét közvetlenül érintő kérdésekről van szó.

Aradszki András rezsicsökkentés nemzeti konzultáció
Kapcsolódó cikkek