Közélet

Washington készen áll egy újabb légitámadásra

Addig nem lehet békés rendezés Szíriában, amíg Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmon van – jelentette ki hétfőn a washingtoni Fehér Ház szóvivője.

Sean Spicer szokásos napi sajtótájékoztatóján leszögezte: Washington készen áll arra, hogy további légicsapásokat mérjen Szíriára. A szóvivő kifejtette, hogy a Trump-kormányzat álláspontja szerint mindazonáltal az Iszlám Állam terrorszervezet megfékezése a legfontosabb, amit a szíriai nép megsegítéséért tehetnek. A szóvivő nem a Trump elnök által korábban megnevezett célt, azaz a terrorszervezet megsemmisítését említette, hanem szó szerint megfékezéséről beszélt.
 
[caption id="" align="alignleft" width="768"]Fotó: AFP Fotó: AFP[/caption]Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Iszlám Államra mért csapással megteremtődik a lehetőség arra is, hogy politikai úton történjék személyi változás a szír vezetésben. A szóvivő a védelmi minisztérium adataira hivatkozva közölte azt is, hogy a múlt péntekre virradóra végrehajtott Szíria elleni légicsapásokban a szíriai repülőgépek 20 százaléka megsérült vagy teljesen használhatatlanná vált.

James Mattis védelmi miniszter a sajtóértekezlettel egy időben adott ki közleményt erről. Leszögezte, hogy mivel a légicsapások tönkretették az üzemanyagtöltő-állomásokat és a hadianyag-raktárakat is, ennek következtében a szíriai kormány képtelen újratölteni a repülőgépeit. „A szíriai kormány helytelenül cselekedne, ha ismét vegyi fegyvereket vetne be” – olvasható a Mattis miniszter által aláírt közleményben.

A szóvivői értekezleten újságírói kérdésekre válaszolva Sean Spicer kitért az amerikai–kínai elnöki tárgyalásokra is, elmondta, hogy máris folynak a konzultációk az amerikai növelésének lehetőségeiről.

A szóvivő bejelentette azt is, hogy kedden Washington vendége lesz a főtitkára. Jens Stoltenberget a Fehér Házban fogadja Donald Trump is.

Washington Bassár el-Aszad légitámadás Szíria
Kapcsolódó cikkek