Közélet

Busásan támogatja az állam az új Toldi-rajzfilmet

Összesen egymilliárd forint forrást biztosít a kormány az Arany János Toldi című elbeszélő költeménye alapján készülő 12 részes rajzfilmsorozatra – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

A kormányhatározat szerint a támogatást az Arany János-emlékév keretében adják meg a produkció számára. A forrást az idei központi költségvetésben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében az emlékév programjainak támogatására szolgáló soron biztosítják, ennek lebonyolításával a kormány a nemzetgazdasági minisztert bízta meg.

Mint a közlönyben szerepel, a kormány egyetért azzal, hogy az Arany János-emlékév keretében kiemelt hangsúlyt szükséges fektetni a költő életművének a fiatalabb generációkkal történő megismertetésére. Az elmúlt években voltak tervek egy játékfilm elkészítésére a Toldiból, de ennek megvalósítását végül nem támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap. A forrás biztosítására a kormányhatározatban rögzített határidő 2017. július 15.

forrás Arany János emlékév Filmalap toldi
Kapcsolódó cikkek