„Azért találkoztunk, hogy megvitassuk a CEU magyarországi folyamatos jelenlétét fenyegető új törvényt és a tanszabadság megőrzésének sürgős szükségességét. Jó haladtunk az Altusz Kristóffal, a Külgazdasági és Külkereskedelmi Minisztérium (európai és amerikai kapcsolatokért felelős) helyettes államtitkárával folytatott tárgyalásokon” – áll a New York szövetségi állam hivatalos honlapján helyi idő szerint pénteken közzétett közleményben.
„Azt várjuk, hogy gyors megoldás születik a CEU integritásának és létfontosságú oktatási missziójának garanciáit illetően” – olvasható a közleményben.
Az Országgyűlés áprilisban a kormány kezdeményezésére kivételes eljárásban tárgyalta, majd elfogadta a felsőoktatási törvény azon módosítását, amely alapján a jövőben akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.
„A magyar kormány nyitott a felsőoktatással kapcsolatos tárgyalásokra, és a magyar törvényeknek megfelelő megállapodásra. Ugyanakkor a tárgyalásokon nem kell a tanszabadságot megvédeni, mert Magyarországon a tanszabadságot senki sem veszélyezteti. A tárgyalásoknak szintén nem célja a magyar törvény megváltoztatása, ugyanis a törvényalkotás Magyarországon a parlament feladata, és nem külföldi szereplőké. A tárgyalásoknak azonban célja annak megvizsgálása, hogy mely külföldi egyetem felel meg a magyar törvényi előírásoknak. Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott ennek megfelelően eredményes tárgyalásokat folytatott Marylandben, és tárgyalt New York állam képviselőivel is. A magyar előírásokat egyáltalán nem kifogásolják kínai, malajziai és thaiföldi tárgyalópartnereink, és a háromból két amerikai egyetem is együttműködőnek mutatkozik. A magyar előírásokat nem kifogásolta az amerikai kormány oktatási minisztere sem, aki Balog Zoltánnak írt levelében egyáltalán nem beszélt az akadémiai szabadság sérelméről” – közölte Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke.