Közélet

Mi a célja Észak-Koreának a rakétakilövésekkel?

Felbolydította a piacokat az újabb észak-koreai rakétakísérlet, a befektetők az aranyhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez menekülnek az éleződő konfliktus miatt.

Minden lehetőség az asztalon van Észak-Korea kapcsán

– figyelmeztetett Donald Trump amerikai elnök a legújabb észak-koreai rakétakísérletre reagálva.

„A világ hangosan és világosan fogadta Észak-Korea újabb üzenetét. Ez a rezsim jelezte, hogy semmibe veszi a szomszédait, az Egyesült Nemzetek Szervezetének minden tagját és a nemzetek közötti elfogadható viselkedés alapvető normáit

– idézte a CNN az elnök közleményét.

Az újabb rakétakísérlet hírére a páneurópai STOXX 600 index több mint 1 százalékkal hathavi, a japán Nikkei négyhavi mélypontra esett, bár utóbbi később némileg korrigált, és 0,5 százalékos veszteséggel zárt. A dél-koreai Kospi 1,6 százalékot zuhant. A dollár délelőtt 0,6 százalékot gyengült a jenhez képest – foglalta össze a Reuters.

Egy észak-koreai rakétakilövésrõl szóló tudósítást néznek emberek egy tokiói utcai tévéképernyõn 2017. augusztus 29-én, miután Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel reggel, amely átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott.
Forrás: MTI/AP

Új fejlesztést lőhettek

Helyi idő szerint reggel 6 óra előtt lőttek ki egy ballisztikus rakétát Phenjan közeléből. A dél-koreai hadsereg közlése szerint a szerkezet 14 perc alatt mintegy 2700 kilométert tett meg 550 kilométeres magasságban, majd valószínűleg három darabra esve a Csendes-óceánba zuhant mintegy 1180 kilométerre Hokkaidótól. A japán védelmi erő kísérletet sem tett rá, hogy megsemmisítse a rakétát, és szakértők szerint a dél-koreaiakkal együtt nem is igazán képesek erre ilyen magasságban szálló fegyver esetében. Bár pontosat még nem tudni, a kísérletet valószínűleg a nemrégiben kifejlesztett közepes hatótávolságú Hvaszong-12 rakétával hajtották végre.

https://www.vg.hu/kozelet/eszak-korea-ujabb-ballisztikus-raketat-bocsatott-fel-592449/

A japán televízió- és rádióadók megszakították a műsorukat, hogy figyelmeztessenek a veszélyre, a nagy sebességű vonatokat egy időre leállították, és hangosbeszélőn riasztották Hokkaido lakosait. A légi közlekedést azonban nem befolyásolta a kísérlet, amelyet a szokásos éves amerikai–dél-koreai hadgyakorlathoz időzítettek.

Észak-Korea vakmerő lépése precedens nélküli, komoly és súlyos fenyegetés nemzetünk számára

– jelentette ki újságírók előtt Abe Sindzó japán kormányfő, aki a kísérlet után telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel. Megállapodtak abban, hogy fokozzák a nyomást Phenjanra, és Trump megerősítette, hogy „száz százalékig Japán mögött áll” – mondta Abe.

Az Egyesült Államok egyelőre elemzi a rakétakilövést, de az ügy miatt Japán kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) összehívását, amelyre lapzártánk után került sor. A testület augusztus elején már megszigorította a fegyverprogram miatt az Észak-Korea elleni szankciókat. Az egyhangú szavazással elfogadott határozat megtiltja a szén, az acél, a vasérc, az ólom és ólomérc, valamint a hal és a tenger gyümölcseinek az exportját, és becslések szerint évi 3 milliárd dolláros exportbevételének a harmadától fosztja meg Phenjant.

Tárgyalni akarnak?

Elemzők egy része szerint a fenyegetések ellenére Észak-Koreának csak az a célja, hogy tárgyalóasztalhoz kényszerítse az Egyesült Államokat.

Azt hiszik, hogy a képességeik fitogtatása megnyitja az utat a párbeszédhez. Ezt a logikát azonban a világ többi része nem érti, ezért nem lesz könnyű dolguk

– mondta a Reutersnek Okonogi Maszao, a Keio Egyetem emeritus professzora.

Az Egyesült Államok minden opciót, így a katonai megoldást is napirenden tartja, bár Rex Tillerson külügyminiszter a legutóbbi kísérlet előtt, még a hét végén békülékeny hangnemet ütött meg, és azt mondta, hogy az amerikai kormányzat Kínával együttműködve folytatja a békés nyomásgyakorlás politikáját. Peking szerint azonban a nyomásgyakorlás és a szankciók önmagukban nem elégségesek a kérdés megoldására. Az egyetlen helyes út, ha a tárgyalóasztal mellett foglalkoznak minden érintett fél észszerű biztonságpolitikai aggodalmaival, közölte Hua Csun-jing, a külügyminisztérium szóvivője.

Egy észak-koreai rakétakilövésrõl szóló tudósítást néznek emberek a szöuli központi pályaudvar egyik tévéképernyõjén 2017. augusztus 29-én
Forrás: MTI/AP

Oroszország mind a két felet figyelmeztette. Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes felszólította Észak-Koreát, hogy tanúsítson önuralmat, és tartózkodjon a provokációktól, az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől azt kérte, hogy kerüljék a katonai eszkalációt. Az Abu-Dzabiban tárgyaló Szergej Lavrov külügyminiszter hangsúlyozta, Moszkva ragaszkodik hozzá, hogy Phenjan betartsa az ENSZ BT határozatait.

rakéta Észak-Kora
Kapcsolódó cikkek