Közélet

F1: negyven ország rendezne húsz versenyt

Sean Bratches, a Forma-1 kereskedelmi ügyekért felelős vezetője szerint több mint negyven ország illetve település kereste meg azzal, hogy a jövőben szeretne futamot rendezni.

A kinevezésem óta eltelt hét hónapban negyvenen jelentkeztek, hogy szeretnének egy versenyhétvégét. Ez igen biztató

- nyilatkozta Bratches az autosport.com internetes szakportálnak. Kiemelte, az a céljuk, hogy olyan helyszíneken rendezzenek futamokat, ahol nagy szurkolói bázist tudnak kiépíteni. „Nem hiszem, hogy az új versenyhelyszínek között sok olyan lesz, amelyet épített pályára viszünk” – tette hozzá a sportvezető.

https://www.vg.hu/kozelet/megvaltoztatna-forma-1-es-motorszabalyokat-red-bull-feje-601949/

Bratches már augusztusban is arról beszélt, hogy a jövőben több városi viadalt kívánnak rendezni, és a versenynaptár is földrajzi alapon állna össze: az azonos kontinensen lévő futamok egymás után következnének.

A jelenleg 20, jövőre 21 versenyből álló vb-sorozat bővítése is napirenden van, a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media 25 futamot szeretne.

 

rendezés verseny forma1
Kapcsolódó cikkek