Közélet

Megírta lemondólevelét a zimbabwei elnök

Robert Mugabe zimbabwei elnök beleegyezett abba, hogy lemond, és megfogalmazta a lemondásáról szóló levelet – számolt be hétfőn a CNN amerikai hírtelevízió egy forrást idézve, amely előtt ismert a politikus és a hatalmat a múlt héten átvevő hadsereg tábornokaival folytatott tárgyalások állása.

A katonákkal kötött alku értelmében Mugabe és felesége, Grace teljes védettséget kap.

Két magas rangú kormányzati forrás a brit hírügynökségnek már vasárnap este arról számolt be, hogy Mugabe kész lemondani, de távozásának körülményeiről nem tudtak részletekkel szolgálni.

Robert Mugabe megbuktatott zimbabwei elnök (j) élő televíziós beszédet intéz országa népéhez Hararéban 2017. november 19-én. A nyilatkozatában nem jelentette be lemondását. Balról Constantino Chiwenga tábornok, a hadsereg parancsnoka. A hadsereg négy nappal korábban átvette az ország irányítását a kormánytól, és házi őrizetbe helyezte Mugabét, akit november 19-én pártjának központi bizottsága leváltotta a pártelnöki tisztségéről. 
Forrás: MTI

 

Növekszik a nyomás a 93 éves Mugabén, hogy egyszerűen vessen véget a fejetlenségnek, amely eluralkodott az országon azóta, hogy a hadsereg vette át az irányítást a múlt szerdán.

Mugabe vasárnap esti beszédével meglepte az ország lakosait, mert nem tett említést a lemondásáról. Ehelyett arról beszélt, hogy a jövő hónapban elnökölni fog a kormánypárt, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF), miután a szervezet központi bizottsága megfosztotta pártvezetői tisztségétől.

A beszéd előtt a ZANU-PF központi bizottsága a korábban menesztett alelnököt, Emmerson Mnangagwát választotta meg pártelnöknek. Olyan találgatások láttak napvilágot, hogy az idős Mugabe a tévében rossz beszédet olvasott fel, vagy esetleg kihagyta a távozásáról szóló részeket a szövegből.

Mugabének hétfő délig szabtak határidőt arra, hogy önként lemondjon, különben ZANU-PF alkotmányos vádemelést kezdeményez ellene. A parlament ugyanakkor csak kedden ül össze, és egy alkotmányos vádemeléssel kapcsolatos szavazás sem történne meg feltétlenül aznap.

A válság november 6-án kezdődött, amikor Mugabe menesztette alelnökét. Mnangagwa elhagyta az országot, menesztésével Grace Mugabe tűnt az utódlásra esélyes jelöltnek. November 13-án Constantino Chiwenga vezérkari főnök bejelentette, hogy a hadsereg nem habozik közbelépni a politikai feszültségek lecsillapítása érdekében. Másnap páncélozott járművek jelentek meg Harare elővárosaiban. A katonák éjjel bevonultak a városba, átvették az ellenőrzést az állami műsorszolgáltató felett. Szerdán a hadsereg bejelentette, hogy átvette az ország irányítását a kormánytól, Mugabét pedig házi őrizetbe helyezték.

lemondás Robert Mugabe Zimbabwe
Kapcsolódó cikkek