Öt példány került elő a világ egyik legkeresettebb bakelitlemezéből, Prince híres, 1987-es The Black Albumából, melynek minden példányát meg kellett semmisíteni a szerző utasítására – írta a Rolling Stone online kiadása. Prince azért akarta eltüntetni a lemezt, mert rossznak ítélte.
Eddig úgy lehetett tudni, hogy a megsemmisítést a kiadott 500 ezerből egyetlen példány sem úszta meg, erre cáfol most rá a Rolling Stone híre. 1994-ben Prince engedélyezte, hogy egy rövid ideig árusítsák a CD-t és a kazettát, de bakelitet nem gyártottak többet. Az elmúlt harminc évben mindössze három eredeti lemez bukkant fel.
Jeff Gold, a Warner Bros. egyik korábbi igazgatóhelyettese szerint ez az egyik legritkább, ha nem a legritkább lemez a világon. Így érthető, hogy először erős kételyei támadtak, amikor december elején valaki e-mailban érdeklődött nála, mennyibe kerülne egy eredeti The Black Album. De hamarosan kiderült, hogy a levélíró nem más, mint a Warner egy volt alkalmazottja, és valóban a tulajdonában van öt példány a lemezből. Mint az online magazin megírta, a volt alkalmazott apja tárolta őket egy dobozban az elmúlt negyed évszázadban, ezek közül hármat el is küldött Goldnak, hogy adja el őket darabonként 15 ezer dollárért (3,8 millió forint). Gold az elsőt egyetlen telefonhívás után eladta, egyet megtartott magának, a harmadikat talán aukción értékesíti jövőre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.