Közélet

Mateusz Morawiecki lehet az új lengyel miniszterelnök

Beata Szydlo eddigi helyettese veszi át a lengyel kormány vezetését.

Mateusz Morawiecki eddigi kormányfőhelyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja fel Beata Szydlót a lengyel miniszterelnöki poszton – jelentette be Beata Mazurek, a lengyel kormánypárt szóvivője a lengyel kormánypárt csütörtök esti vezetőségi ülését követően.

Beata Szydlo távozó lengyel miniszterelnök érkezik a szejm ülésére (MTI/EPA/Marcin Obara)

Mazurek – egyebek között „a változó nemzetközi helyzettel összefüggő új kihívásokra” utalva – közölte: a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) vezetői testülete ülésén Beata Szydlo benyújtotta lemondását, és azt el is fogadták.

A párt Mateusz Morawieckit jelöli kormányfőnek – mondta el a szóvivő. A PAP hírügynökség hivatalosan meg nem erősített értesülései szerint Morawiecki jelöltségét nagy többséggel fogadta el a testület. Arról is döntöttek, hogy a lemondott miniszterelnök az egyik kormányfő-helyettesi posztra lép.

Következő lépésként az várható, hogy Szydlo lemondását hivatalosan elfogadja Andrzej Duda elnök is, és megbízza az új miniszterelnököt. A Morawiecki-kormányt valószínűleg kedden iktatják be, a további személycserék a kormányban viszont csak januárban várhatók.

A vezetőségi ülésről a PiS Twitter-honlapján közzétett beszámoló Szydlo „különleges szerepét” méltatja a kormány eddigi munkájában, úgy vélve, hogy a kormány „nagy sikereket ért el a nagy nehézségek ellenére és a pozitív változások belső és külső ellenségeinek elszánt tevékenysége dacára”. A kabinet az utóbbi hónapokban növekvő társadalmi támogatottságot élvez, az egyik legfrissebb felmérés szerint 44 százalékot ért el.

A nagy nemzetközi tapasztalattal és jó külföldi kapcsolatokkal rendelkező Mateusz Morawiecki viszont az első kommentárok szerint szelídítheti a Varsó és Brüsszel közötti növekvő feszültséget, és várhatóan folytatja a sikeresnek tartott gazdasági reformokat.

Morawiecki fő érdemeként a PiS politikusai az egyenletes gazdasági fejlődést, az innováció támogatását, az infrastrukturális beruházások finanszírozásának biztosítását emlegetik. Kiemelik, hogy a lengyel bankszektorban többségbe kerültek a lengyel pénzintézmények, valamint, hogy az áfa behajtása lényegesen hatékonyabbá vált, aminek köszönhetően finanszírozhatók a kormány szociális programjai, köztük a nagyszabású családtámogatási program.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Beata Szydlo
Kapcsolódó cikkek