Közélet

Menedékhelyek: elegendő a bővített kapacitás

A krízisidőszak első hónapjában a hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan 72 százalék volt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelő államtitkár kedden, budapesti sajtótájékoztatón.

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtikár elmondta, hogy az adatok szerint november utolsó két hetében átlagosan 72 százalék volt a kihasználtság, tehát – jegyezte meg – a jelentősen bővített kapacitás elegendőnek bizonyult, és elegendő lesz a mostani időszakban is.

A téli időszakra felkészülés egyik elemeként bővítették ugyanis a kapacitásokat, országosan a hajléktalan emberek számára 9600 férőhely áll rendelkezésre, és a krízisidőszakban a férőhelyek számát 1500-zal növelik. Ennek pénzügyi fedezetét az ellátók számára időben biztosították – emlékeztetett az államtitkár, aki közölte azt is, hogy a kormányzat 62 millió forintot biztosít a téli időszakban a megnövekedett terhelés mellett dolgozó diszpécserközpontok támogatására.

Czibere Károly elmondta, ha extrém hideg esetén kiadják a „vörös kódot”, akkor a bentlakásos szociális intézményeknek is ellátást kell biztosítaniuk néhány éjszakára azoknak a hajléktalan embereknek, akik nem tudnak más módon segítséget kapni.

Az utcai szociális szolgálatok megerősítéséről szólva elmondta, hogy a 83 jelenleg működő szolgálat további 4-gyel bővült és egy pályázatnak köszönhetően 19 új krízisautót is munkába állítanak.

Az államtitkár közölte, a krízisidőszak többletköltségeire 360 millió forintot biztosít a kormányzat. Ezen felül az extrém hideg miatt az esetleg megnövekedő költségek esetére 50 millió forintot különítettek el. További 11 millió forintot fordítanak a krízisautók támogatására és 97 milliót az egészségügyi problémákkal küzdő hajléktalan emberek kezelésére. Czibere Károly kiemelte: ma Magyarországon senkinek nem kell kapacitáshiány miatt az éjszakát közterületen tölteni.

hajléktalanok szociális ügyek
Kapcsolódó cikkek