Közélet

Feltárták a 4500 éves görög gazdasági központot

Kerosz lakatlan égei-tengeri szigetén a régészek egy 4500 éves települést tártak fel, amelyen 1000 tonna tengeri úton odaszállított márványt építettek be, és amelyet fejlett vízvezetékrendszer látott el – jelentette be szerdán a görög kulturális miniszter.

Több mint 4500 évvel ezelőtti intenzív gazdasági tevékenység emlékeit tárták fel a Kerosz nevű lakatlan égei-tengeri szigeten görög régészek.

A kulturális miniszter szerdai bejelentése szerint a tavaly nyári ásatások során megállapították, hogy a bronzkori lakosok sokkal szerteágazóbb építészeti és technikai ismeretekkel rendelkeztek, mint korábban vélték.

Kerosz egy kicsi, 15 négyzetkilométeres sziget nagyjából 10 kilométerre délre Naxosztól, a Kükládok szigetcsoportjának része. A Kr.e. 3200 – 2000 között virágzó, úgynevezett kükladikus bronzkori civilizáció fontos központja volt.

Női fej Keroszról i.e. 2700-ból.
Forrás: AFP/Jean-Christophe Verhaegen

Brit és görög régészek korábban feltárták a Daszkalio nevű települést, mely ma már külön szigetet alkot, ám korábban összefüggött Kerosszal. A település mellett őskori szentély nyomaira és több ezer, sima arcú márványszobrocskára bukkantak, melyekről úgy vélik, szertartások keretében helyezték őket ide mintegy 4000 éve.

A tavaly nyári ásatások nagyszabású épületek maradványait tárták föl. Naxoszi kőből emelték a Daszkaliót alkotó monumentális épületeket – áll a közleményben.

Kerosz szigetének beépítéséhez fáradságos munkával 1000 tonna márványt szállítottak Naxoszról tengeri úton. A szigeten minden talpalatnyi helyet beépítettek, ami azt a látszatot keltette, mintha egyetlen hatalmas építmény emelkedne ki a tengerből – mutat rá a kulturális tárca.

Úgy vélik, ez lehetett a korabeli legnagyobb város a térségben, amely magába foglalta Szantorini és Míkonosz mai turistaszigeteket is.

A talaj alatt csatornák fejlett rendszerének nyomait találták meg, ezeket víz szállítására vagy szennyvízelvezetésre használhatták. Felfedeztek két műhelyet is, melynek tárgyai fejlett fémművességről árulkodnak.

A tudósok a következő hónapokban az élelem nyomait, a szőlő-, olíva-, füge- és gabonamagvakat, valamint a hüvelyes- és mandulamaradványokat vizsgálják meg.

 

ókori Görögország Santorini vízvezetékrendszer Naxos gazdasági központ
Kapcsolódó cikkek