Közélet

Martin Schulz igencsak optimista

Véget kell vetni a megszorításokon alapuló politikának és a neoliberális szellemiségnek Európában, és ezt elérheti a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), ha ismét kormányra lép a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével – jelentette ki Martin Schulz, az SPD elnöke vasárnap Bonnban a párt rendkívüli kongresszusán, amelyen eldöntik, hogy elkezdjék-e a hivatalos koalíciós tárgyalást a CDU/CSU-val.

A közös kormányzásról folytatott előzetes egyeztetés eredményeit összefoglaló megállapodás szakítás az eddigi német Európa-politikával, és kiállás az európai szolidaritás, a beruházások és a munkavállalói jogok erősítése mellett – emelte ki Martin Schulz.

Az SPD kormányra lépve elérheti, hogy a „közömbösség politikáját” felváltsa a fiatalkori elleni küzdelem, és elérhet egy európai „szociális paktumot” is, amely a többi között tartalmazza az „európai minimálbérek” bevezetését.

Fel lehet építeni az európai valutaalapot is, amely „a gyakorlatban valósítja meg a szolidaritást, és nem megszorításokról prédikál” – mondta a pártelnök, aki a hivatalos koalíciós tárgyalás elkezdése mellett érvelt beszédében.

Németország kormányalakítás martin schulz
Kapcsolódó cikkek