Közélet

Bemutatták a honvéség két új Airbusát

Bemutatták azt a két Airbus A-319 repülőgépet pénteken Kecskeméten, amelyet a Magyar Honvédség hadrendjébe állítanak. Ez a honvédség történelmi fejlesztésének és fejlődésének fontos állomása – jelentette ki a honvédelmi miniszter.

Simicskó István az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tartott sajtótájékoztatón elmondta: a légi szállítás képessége hazánk biztonsága érdekében és a honvédség szempontjából is stratégiai fontosságú. Ennek megújítása, a két szállítógép megérkezése a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program egyik kiemelt eleme. Hangsúlyozta, hogy

a honvédelem, a haza védelme nemzeti ügy, éppen ezért Magyarország és a magyar emberek biztonságának garantálásához a Magyar Honvédségnek a jövőben is modern eszközökre, megfelelő tudásra, felkészültségre és társadalmi megbecsülésre van szüksége.

A tárcavezető kiemelte: a honvédség az utóbbi időben a megszokottól eltérő feladatokat is ellátott, hiszen az elmúlt két és fél évben a rendőrséggel együtt a határvédelmet is biztosítja. A magyar emberek biztonságának ellátásában eddig már több mint 17 ezer katona vett részt. A magyar katonáknak és rendőröknek köszönhetően elmondható, hogy ma Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa – tette hozzá.

Simicskó István honvédelmi miniszter
Forrás: MTI / Ujvári Sándor

Mint mondta: éppen ezért a katonák megbecsülése a Zrínyi 2026 program első és legfontosabb lépése. Ennek pedig éppúgy része a méltó illetmény, a ruházat, illetve a felszerelés, mint a megfelelő kiképzés és felkészítés biztosítása.

Simicskó István beszélt arról is, hogy a Zrínyi 2026 egy részletekben kidolgozott terv, ami alapján ütemezetten, lépésről lépésre, jól kigondolt stratégia mentén fejlesztik a Magyar Honvédséget.

Szükséges a tüzérség fejlesztése és a járműpark cseréje, ezért a jövőben 100 új busszal gyarapodik majd a honvédség.

A két most érkezett Airbus mellett azonban az eszközök szállítása érdekében szükség van közepes méretű, katonai szállítókapacitás kialakítására is. Az An-26-osokhoz hasonló, rámpás gépek beszerzése is folyamatban van – tette hozzá.

A Magyar Honvédség Csehországból érkezett és a sajtóbemutatóra kiállított két darab, többcélú, használt Airbus A319-es csapatszállító katonai repülőgépeinek egyike Kecskeméten az MH 59. Szentgyörgyi Dezsõ Repülőbázison
Forrás: MTI / Ujvári Sándor

Hamarosan az új helikopterek beszerzésére vonatkozó eljárást is megkezdik. Az üzemidő-hosszabbítást követően a Mi-17-es és Mi-24-es gépek ugyan még nyolc évig működtethetőek, de szükség van új eszközökre és megfelelő számú flottára is.

A miniszter kijelentette: a katonai hivatás vonzóvá tétele mellett a cél az, hogy a fejlesztések révén a magyar haderő a magyar emberek biztonsága érdekében a térség meghatározó szereplőjévé váljon. Egy 30 ezer fős aktív állományú, ütőképes Magyar Honvédség mellett egy 20 ezer fős tartalékos állomány felállítását tervezik.

A két Airbus A-319-esről megjegyezte, hogy

a gépek 8-9 évesek, de megfelelő állapotban vannak ahhoz, hogy a Magyar Honvédség csapatszállító képességét kiszolgálják az elkövetkező években.

Négy kontinensen mintegy ezer katona teljesít szolgálatot, így szállításuk „most már megoldott, nem szorulunk mások segítségére”.

Simicskó István (j) és Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke (j2) megtekinti a honvédség két új csapatszállító katonai repülőgépeinek egyikét
Forrás: MTI / Ujvári Sándor

A repülőgépek megvásárlását piackutatás és tárgyalások sora előzte meg. Hozzátette, hogy

az Airbusok új ára 70 és 80 millió euró közötti, de a két megvásárolt gép ennek kevesebb mint a felébe került.

Az An-26-os gépekről elmondta: „tisztességesen kiszolgálták az idejüket”. Ameddig azonban biztonsággal képesek ellátni a feladataikat, addig repülnek majd. Mint mondta: „nem pazarolunk, nem dobálunk ki használható eszközöket”.

Benkő Tibor vezérkari főnök elmondta: a speciális katonai alkalmazások és berendezések, mint a katonai kommunikáció, navigáció és védelmi rendszer felszerelésével az Airbus A-319-es gépek többcélú csapatszállítóként funkcionálnak majd. A repülőgépekkel nagy távolságra és nagy létszámban biztosítható a katonák és egyéni felszereléseik komfortos utaztatása. A moduláris belső kialakításnak köszönhetően pedig képesek az egészségügyi kimenekítés, egészségügyi szállítási feladatok biztosítására is. Ennek megfelelően a bajba jutott, megsebesült, balesetet szenvedett katonák vagy akár magyar állampolgárok is minél előbb biztonságos orvosi ellátásra szállíthatók. Mint mondta,

ilyen gépeket a szomszédos országokban is alkalmaznak, így Csehországban, Szlovákiában és Németországban is.

Az An-26-osok kapcsán megjegyezte, konkrét feladataik lesznek, hiszen a Nyitott égbolt szerződés keretében kiválóan alkalmazhatóak, illetve légi felvételek készítésére is kimondottan jól használható eszközök.

honvédelem Magyar Honvédség Simicskó István légierő
Kapcsolódó cikkek