BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A DK vezetheti a költségvetési bizottságot

Az Országgyűlésben öt ellenzéki vezetésű bizottság működik a jövőben is: a legnagyobb ellenzéki frakció, a Jobbik adja a nemzetbiztonsági testület elnökét, míg a Demokratikus Koalíció (DK) a költségvetési bizottságot vezeti.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik delegációvezetője a parlament alakuló ülését előkészítő tárgyalások után szerdán azt mondta, pártja a nemzetbiztonsági és a vállalkozásfejlesztési bizottság elnökét adja, továbbá hét bizottsági alelnöki tisztséget kaptak.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője elmondta, pártja a népjóléti bizottságot vezeti, az MSZP-Párbeszédnek összesen nyolc bizottsági alelnöki posztja lesz, a Ház alelnökének pedig a posztot eddig is betöltő Hiller Istvánt jelölik.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője arról számolt be, hogy az LMP a fenntartható fejlődés bizottságában tölti be az elnöki posztot, emellett két bizottság alelnökét adja.

Varju László, a DK alelnöke elmondta, pártja vezeti az Országgyűlés költségvetési bizottságát.

Áder János döntött: május 8-án ül össze az új Országgyűlés

Május 8-ára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök, aki Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére – olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán megjelent közleményben.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.