Közélet

Az étcsokoládé egészségesebb, mint gondolnánk

A magas kakaótartalmú csokoládé fogyasztása előnyösen hat a memóriára és az immunrendszerre, a közérzetre, csökkenti a stresszt és a gyulladást – állapította meg egy új kutatás.

Jótékony hatással van az emberi szervezetre akár az egy tábla csokoládéban található, nagy koncentrációjú kakaó is – mutatta be két tanulmány a héten zajló, Experimental Biology 2018 elnevezésű kongresszuson San Diegóban.

Először vizsgáltuk a nagy koncentrációjú kakaót és reménykeltő eredményekre jutottunk. Minél több kakaó van a csokoládéban, annál jobban támogatja a kognitív működést, a memóriát, a hangulatot és a védekezőrendszert

- foglalta össze Lee S. Berk, a Loma Linda-i Egyetem specialistája, mindkét kutatás vezetője.

Forrás: AFP

A kakaóban található, flavonoid elnevezésű gyógyhatású vegyületek rendkívül hatásos antioxidánsok és gyulladásgátlók.

Az egyik tanulmányban idegsejtek elektromos aktivitást vizsgáló EEG-készülékkel mérték meg az idegrendszer működését 48 gramm 70 százalékos étcsokoládé fogyasztása után fél órával, majd két órával és azt találták, hogy növekedett az úgynevezett neuroplaszticitás, vagyis az agy képlékenységre való képessége.

A másik tanulmányban a kutatók azt vizsgálták, hogyan hat a 70 százalékos kakaótartalmú étcsokoládé fogyasztása az emberi immunsejtek génkifejeződésére, különös tekintettel a gyulladást segítő és gátló citokin jelzőmolekulákra.

Többek között azt találták, hogy – bonyolult biokémiai folyamatokon keresztül – a kakaó hatására fokozódik a T-immunsejtek aktiválása, a sejtes immunválasz, valamint az érzékelésben részt vevő gének működése.

Berk szerint további vizsgálatokra van szükség nagyobb létszámú résztvevővel, hogy pontosan meghatározzák, mit jelent mindez az immunrendszer és az agyműködés szempontjából, és megértsék az ok-okozati összefüggést a magas kakaótartalmú csokoládé és a megfigyelt előnyös hatások között.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek