Andrej Babis ugyan nincs ellene, hogy a cseh államfő felhatalmazása által más párttársa alakítson kormányt, megjegyezte azonban, hogy nem vár ilyen lépést Milos Zemantól. A két politikus kedden találkozik egymással.
Ha azt mondja nekem, hogy Richard Brabecet akarja megbízni, akkor elfogadom
- nyilatkozott Babis, akinek eddigi kormányalakítási tárgyalásai nem vezettek sikerre.
Az ANO esetleges partnere, a Cseh Szociáldemokrata Párt a hét végén beszüntette tárgyalásait a mozgalommal az új kormánykoalícióról. Richard Brabec jelenleg az ügyvezető kormány alelnöke.
A köztársasági elnök tartja a szavát. Azt ígérte, június végéig van időm
- jegyezte meg Babis az államfő várható álláspontjával kapcsolatban.
Andrej Babis szerint az ügyben nagyon fontos lesz a mozgalom képviselőházi frakciójának az álláspontja is. A frakció szintén kedden ül össze. Eddig határozottan kiállt amellett, hogy az ANO egyetlen kormányfőjelöltje Andrej Babis.
Mivel az első Babis-kabinet januárban nem kapott bizalmat, most az államfőnek újra döntenie kell, kit nevez ki kormányfőnek és bíz meg a kormányalakítással. Babis jelenlegi megbízatása csak a kormányalakítási tárgyalásokra szól.
A tavaly októberi cseh képviselőházi választást az ANO mozgalom nyerte. Az ANO-nak a 200 tagú parlamenti alsóházban azonban csak 78 mandátuma van, ezért egyedül nem képes olyan kormányt alakítani, amely bizalmat kapna a parlamentben.
Andrej Babissal a többi parlamenti párt elsősorban azért nem akar együttműködni, mert büntetőeljárás folyik ellene az uniós támogatásokkal folytatott visszaélés gyanúja miatt.